Megerősödött az al-Kaida

Washington. Amerikai hírszerzési értesülések szerint az al-Kaida 2001 nyara óta nem látott szintre emelte műveleti képességét. A nemzetközi terrorhálózat a felszámolását célzó közel 6 éves légitámadások, háború és más akciók ellenére képes volt magát újraszervezni.

A terrorellenes harccal foglalkozó elemzők által készített, a terrorfenyegetettség szintjét felmérő titkosított dokumentum, amely végleges formában a nyáron készül el, külön figyelmet szentel a terrorhálózat pakisztáni búvóhelyének, és számos megjegyzést tartalmaz az USA-t és a szövetségeseit fenyegető veszéllyel kapcsolatosan. Egy nevének elhallgatását kérő amerikai illetékes szerint az al-Kaida műveleti képessége jóval erősebb, mint néhány éve, és 2001 óta nem látott mértékben újraszerveződött. „Egyre inkább képesnek látszik európai és egyesült államokbeli támadások terveinek kidolgozására” – tette hozzá. A csoport kiképző tevékenysége szintén a legerősebb 2001 óta, főként európaiakat akarnak céljaikra felhasználni. A jelentés szerint súlyos rések vannak az amerikai hírszerzésben, így előfordulhat, hogy az amerikai hatóságok nem szereznek tudomást lehetséges vagy tervezett támadásokról.

John Kringen, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elemző igazgatóságának vezetője a képviselőház fegyveres szolgálatok bizottságában tartott meghallgatáson szerdán szintén aggodalmát fejezte ki az al-Kaida újjáéledése miatt. A CIA-vezető szerint a terrorhálózat szemmel láthatólag jól bevette magát a Pakisztán törzsi vidékein lévő menedékébe. Beszámolt arról, hogy erőteljesebb kiképzésről, több pénzről, kiterjedtebb kommunikációról, fokozódó tevékenységről van tudomásuk. A jelentés megnevez több európai országot – közöttük Nagy-Britanniát, Dániát, Németországot és Hollandiát –, mivel az iszlámábádi kormánnyal kötött egyezményeik révén állampolgáraik könnyebben eljuthatnak Pakisztánba.

Tom Fingar, a nemzeti hírszerzési igazgató helyettese a képviselőházi meghallgatáson figyelmeztetett: az al-Kaida kemény magja továbbra is szabadlábon van és „tömeges emberi veszteségekkel” járó támadásokat tervez amerikai földön is. Fingar szerint a nemzetközi terrorhálózat mindenekelőtt közönséges robbanóanyagokat tervez felhasználni. Ugyanakkor – mint mondta – olyan értesüléseik is vannak, amelyek szerint az al-Kaida és több más terrorcsoport vegyi, biológiai, sugár- és atomfegyver, illetve azok előállításához szükséges anyagok beszerzésére is kísérletet tesz. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?