Még mindig nagy a különbség Németország keleti és nyugati része között

Berlin |

<p>Több mint két évtizeddel a német egység helyreállítása után még mindig jelentősek a különbségek Németország keleti és nyugati fele között - hangsúlyozta videoüzenetében Angela Merkel, de arra is rámutatott, hogy  a németek ennek ellenére büszkék lehetnek az eddig megtett útra.</p>

A csaknem egy évvel a berlini fal leomlását követően, 1990 október 3-án történt újraegyesülés 21. évfordulójának előestéjén, előzetesen ismertetett beszédében a német kancellár az életszínvonalban jelentkező, valamint a demográfiai különbségekre utalt. Az utóbbiak kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokból még mindig folytatódik a fiatalok elvándorlása, és még mindig jóval kevesebb gyermek születik,  mint az ország nyugati részén. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a keleti munkanélküliség ma is csaknem duplája a nyugati tartományok munkanélküliségének. Utalt arra is, hogy a Németország keleti részén élők jóval kisebb  megtakarításokkal rendelkeznek.

A hivatalosan hétfőn elhangzó üzenetben a kancellár úgy értékelte, hogy a felzárkózási nehézségek, illetve a különbségek ellenére az egység teljes megvalósulása a legjobb úton halad. Úgy értékelte, hogy a német állampolgárok büszkeséggel és hálával tekinthetnek vissza az elmúlt több mint két évtizedre. Angela Merkel kiemelte a külföld támogatását, hangsúlyozva, hogy e nélkül az újraegyesülés nem mehetett volna végbe.

Merkel nemcsak az ország első női, de egyben első keleti kancellárja is, mert az ország keleti részén nőt fel és politikai pályafutását is az egykori NDK-ban kezdte. Szakértők szerint ez is magyarázza különös empátiáját az egykori kommunista  államban élők iránt.

Beszédében a kancellár  most is felidézte az akkori eseményekhez fűződő személyes emlékeit. A fordulat éveire, 1989-re és 1990-e emlékezve felejthetetlen időszakról és lenyűgöző érzésről beszélt. "Hirtelen nem csak Nyugat-Berlinbe, Nyugat-Németországba, illetve külföldre utazhattunk, de - ami a legfontosabb - szabadon elmondhattuk véleményünket" - fogalmazott Angela Merkel. Hangsúlyozta továbbá: 21 évvel az újraegyesülés után minden alkalommal örömmel tölti el, ha olyan fiatalokkal találkozik, akiken egyáltalán nem vehető észre, hogy az ország keleti vagy nyugati részén nőttek fel.

A német kancellár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságot minden nap őrizni, védeni és erősíteni kell.

A központi évfordulós megemlékezést - a többi között a kancellár és az államfő részvételével - hétfőn Bonnban rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?