Mecsetben robbantottak, legalább 72-en meghaltak

Karacsi/Iszlámábád |

<p>Legfrissebb értesülések szerint legalább 72-en életüket vesztették és 200-an megsebesültek csütörtökön a dél-pakisztáni Szindh tartomány Szevan városának egyik mecsetjében, ahol egy öngyilkos merénylő robbantott - közölte a helyi sajtó és a rendvédelmi szervek. &nbsp;&nbsp;</p>

A pokolgépes támadást, amelynek elkövetőjeként időközben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, a Lál Shahbáz Kalandar 12.-13. századi szúfi filozófus nevét viselő mecsetben követték el egy vallási szertartás alatt.

A helyi rendőrség előzetes információi szerint az öngyilkos merénylő, az iszlám szúfi irányzatához tartozó, rituális táncot járó hívők között hozta működésbe a testére erősített pokolgépet, a mecset nők számára fenntartott részében.

Egy helyi egészségügyi tisztségviselő szerint a halottak között eddig 12 nőt és 10 gyereket számoltak, de a sebesültek sorában is sok a gyermek és nő. A rendőrség közölte, hogy a robbantás időpontjában hozzávetőleg 500-800 ember tartózkodhatott a mecsetben.

Helyi biztonsági források szerint félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább növekedhet, mivel csütörtökönként sokan látogatják az imaházat.

A pakisztáni sajtó jelentése szerint Szevan kórházában nem tudják a nagy számú sebesültet ellátni, a kisváros vezetése pedig a hadsereg segítségét kérte, hogy helikopterekkel evakuálják a súlyos sebesülteket Karacsiba vagy Haidarábádba. A pakisztáni hadsereg pedig arról adott tájékoztatást, hogy készültségbe helyezték a haidarábádi katonai kórházat, illetve orvosi segítségnyújtásra egy kontingenst vezényeltek a városba.

Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök elítélte a merényletet, egyben utasította az egészségügyi hatóságokat, hogy a lehető legjobb orvosi ellátást biztosítsák a sebesülteknek.

A szúfikat és kegyhelyeiket gyakran érik támadások az iszlám szunnita ágához tartózó radikális iszlamisták részéről. Legutóbb tavaly novemberben legalább 52 ember életét követelte egy öngyilkos merénylet a délnyugati Beludzsisztán tartomány Sah Nuraniról elnevezett, Hab városához közeli kegyhelyen. Ennek a támadásnak az elkövetőjeként is az Iszlám Állam jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?