Már több mint száz halott Egyiptomban

Kairó |

<p>Már több mint száz ember vesztette életét az Egyiptomban kedd óta tartó kormányellenes tüntetéseken, a sebesültek száma pedig kétezer körül mozog - közölték rendőrségi és egészségügyi források szombat éjjel.</p>

A hatóságok hivatalos adatokat nem tettek közzé, így a valós számok nagyon mások is lehetnek, tekintettel az utcákon kialakult zűrzavarra.
Szombaton rendőrök 17 tüntetőt lőttek agyon a Kairótól 140 kilométerre délre fekvő Ben-Szuef városban, ahol két rendőrőrsöt próbáltak megrohamozni a lázongók. Nyolc további embert Kairóban lőttek le, amikor egy börtön foglyai megpróbáltak kitörni.
Kairóban, Szuezben és Alexandriában a pénteki összecsapások 68 ember életét követelték.
A tiltakozó mozgalom első három napján heten vesztették az életüket.

Éjjel csalóka csend uralta Kairót
Szokatlan csend telepedett az örökké nyüzsgő Kairóra szombat éjjel. A hadsereg egységei által ellenőrzés alá vont egyiptomi fővárosban ostromállapot alakult ki, a rendőrök eltűntek az utcákról, és a fosztogatóktól tartó helyi lakosok afféle önvédelmi brigádokat alakítva mindenhol maguk járőröztek.
Este ismét lángokban állt a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt kairói székháza, de tűzoltót sehol nem lehetett látni. A székház egy része már pénteken kiégett, és sokan fosztogattak az épületben, bútorokat és számítógépeket elhurcolva az irodákból. Az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió jelentése szerint orvlövészek tüzeltek a belügyminisztérium épületének megrohamozására induló tüntetőkre.
Szombat este nyolc órára tetőfokára hágott a pánik, amikor világossá vált, hogy csak önmagukra számíthatnak a polgári lakosok az üzleteket és lakóházakat fosztogató bandák ellenében. A helyzetet a hadsereg mentette meg: bejelentették, hogy Kairóban mindenhol katonákat vezényelnek az utcákra, és "forró vonalat" nyitottak a védelemre szorulóknak.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint éjfél körül a hidakon és a főutakon harckocsik várakoztak, a hadsereg ellenőrzés alatt tartotta a helyzetet. Mindazonáltal a helyiek továbbra is járőröznek lakhelyük közelében. A belváros gyakorlatilag elnéptelenedett, csak néhány autó száguldozott az utakon, az utóbbi napokban kialakult új "divatnak" megfelelően  a legtöbb a menetiránnyal szembeni oldalon.
A központi Tahrír teret viszont még mindig tüntetők százai lepik el, de a hangulat békés. A körforgalom zöld pázsitján ücsörögnek, beszélgetnek, fényképezkednek, több fiatal pedig focimeccset rögtönzött az egyik úton.
A katonák eközben átfésültek minden kerületet, a fosztogatók után kutatva. Helyenként lövések is eldördültek, több embert letartóztattak. Az Egyiptomi Múzeumot nemcsak katonák, hanem tüntetők százai is védték, élő pajzsként útját állva a rablóknak. A hadsereg közölte, hogy a törvényt sértőknek hadbíróság előtt kell felelniük tetteikért.

Foglyok ezrei szöktek meg egy börtönből

Nehezíti a helyzetet, hogy az ország börtöneiből köztörvényes rabok ezrei szöktek meg. Csak el-Fajjúm városban legalább ötezer bűnöző tört ki a börtönből, s eközben megölték a biztonsági szolgálat vezetőjét, Muhammed Batran dandártábornokot. A hadsereg biztonsági megfontolásokból lezárta a Kairót és Alexandriát összekötő autópályát.
Hasonló a helyzet Egyiptom más városaiban is. Alexandriában fosztogatók titkosügynöknek adták ki magukat, és így akartak kirabolni egy bankot, de a kísérletük kudarcba fulladt. Szuezben kirabolták az al-Dzsazíra hírtelevízió forgató csoportját.
Egyiptomban a vasárnap munkanap, de a bankok és tőzsde nem nyit ki. A zavargások által okozott veszteségek már 11,8 milliárd dollárra rúgnak. Ugyanakkor a Szuezi-csatornán továbbra is zavartalan a forgalom.

Üzemanyaghiány a Gázai övezetben
Elözönlötték a benzinkutakat a Gázai övezet lakosai szombaton, mert az egyiptomi zavargások akadályozzák a csempészeket az üzemanyag behozatalában.
Kereskedők és a határ alatti csempészalagutak építői elmondták, hogy az utóbbi napokban csökkent, és szombaton már mélypontra esett az üzemanyag és más termékek "behozatala".
Attól tartva, hogy az olajvezetékek hamarosan teljesen leállnak, a gázai autósok tömött fürtökben lógtak a benzinkutaknál, és tartalékot is vásároltak a biztonság kedvéért. Az övezetet kormányzó Hamász radikális mozgalom közleményben próbálta megnyugtatni a lakosságot, mondván, nem lesz hiány semmiből, mindazonáltal nem akadályozta a bevásárlásokat.
A Gázai övezetben az üzemanyag-szükséglet túlnyomó részét Egyiptomból hozzák be az illegális vezetékeken.
Egyiptomban a Sínai-félsziget északi részén is súlyos a helyzet, a rendfenntartó erők és a kormányellenes tüntetők többször összecsaptak. A szomszédos Gázai övezetben a határ túloldaláról fegyverdörgés és robbanások hallatszottak. A rafahi határátkelőn riadókészültségbe helyezték a Hamász erőit, hogy elejét vegyék a határkerítés bárminemű megbontásának. A belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy biztonságos az egyiptomi-gázai határ, nem voltak határsértések.
Az egyiptomi hatóságok jelezték, hogy vasárnap lezárják a rafahi határátkelőt, valószínűleg napokra.

Gazdag egyiptomi és arab családok menekülnek
Gazdag egyiptomi és arab üzletemberek sorra hagyják el Egyiptomot családjaikkal együtt.
A kairói repülőtér egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselője elmondta, hogy szombaton 19 magánrepülőgép szállt fel a fővárosból a gazdasági elithez tartozó több tucat családdal. Az úti cél legtöbb esetben Dubaj volt. A távozók között van Nagib Szavirisz távközlési mogul, az Orascom Telecom elnök-vezérigazgatója és Huszein Szalem szállodatulajdonos, Hoszni Mubarak elnök egyik bizalmasa.
Eközben a kairói repülőtéren utasok ezrei vesztegeltek, mert a menetrend szerinti járatok egy részét törölték, vagy késtek a hatóságok által pénteken elrendelt kijárási tilalom miatt. Délelőtt mintegy kétezren tolongtak a reptéren, a kijárási tilalom közeledtével azonban legalább háromezerre nőtt a várakozók száma.
Több arab ország, így Szaúd-Arábia, Libanon, Egyesült Arab Emírségek és Jordánia kiegészítő járatokat indított, hogy kimenekítse állampolgárait, köztük a diplomaták családtagjait. Az Egypt Airlines egyiptomi légitársaság 15 járatát volt kénytelen törölni szombaton, mert nem tudta biztosítani a szükséges személyzetet és kiszolgálást.
A német Lufthansa és Air Berlin, az amerikai Delta, valamint a lengyel LOT törölte kairói járatait. Az olasz Alitalia, a holland székhelyű KLM és a brit British Airways (BA) a kijárási tilalomhoz igazította járataik indítását. A BA azt ígérte, hogy charterjáratot küld az Egyiptomban rekedt utasokért.
A légi közlekedés akadozása azzal fenyeget, hogy leáll a turizmus. Elemzők szerint Egyiptom bruttó hazai termékének több mint 11 százalékát adják a turizmusból származó bevételek. A tavalyi év első kilenc hónapjában több mint 9 milliárd, 2009-ben pedig 10,8 milliárd dollárt hozott az államkasszába a turizmus.
A tüntetések egyelőre "csak a Kairóba utazókat érintik, az európai és orosz turisták által kedvelt vörös-tengeri üdülőhelyek jelenleg zavartalanul működnek, nincs fennakadás a repülőtereken sem. A két legnagyobb német utazási iroda, a TUI és a Thomas Cook azonban már felajánlotta ügyfeleinek, hogy lemondhatják egyiptomi üdülésüket, vagy választhatnak más úti célt, s nem kell kötbért fizetniük. Hurgadában és Sarm-es-Sejkben azonban teljesen nyugodt a helyzet, egyetlen turista sem kérte, hogy előbb haza mehessen. Az orosz utazási irodák felfüggesztették az egyiptomi utakat az illetékes minisztérium utasítására. Jelenleg mintegy 25 ezer orosz turista pihen a Vörös-tenger partján, s az orosz hatóságok azt tanácsolták nekik, hogy ne hagyják el a szállodákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?