Már idén fizetésemelést kapnak az ápolók Ausztriában

ápoló k

Már idén fizetésemelést kapnak az ápolók Ausztriában, de az ápolói képzésben résztvevők és a rokonaikról otthon gondoskodók is anyagi támogatásban részesülnek – jelentette be Johannes Rauch, Ausztria egészségügyi minisztere csütörtökön.

Az ápolók nemzetközi napján, május 12-én bemutatott intézkedéscsomag értelmében az osztrák kormány összesen egymilliárd eurót különít el az ápolói szektor részére. Ebből a munkavállalók fizetésének emelésére 520 millió eurót fordítanak, azt azonban még nem tudni, ez havonta pontosan mennyi extra-juttatást jelent az egyes ápolók esetében.

Az ápolói képzésben résztvevők havi 600 eurónyi pénzügyi támogatást kapnak, a kormány ezzel is igyekszik ösztönözni a képzésre jelentkezőket. Emellett havonta 1500 euróval támogatják azon családtagokat, akik saját rokonuk házi gondozását végzik.

Az intézkedés 2 éves időtartamra, a törvényhozási időszak végéig szól. Az osztrák egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a szűkös időintervallum miatt igyekeztek minél gyorsabban cselekedni az ápolók ügyében, és lépésről lépésre foglalják törvénybe az intézkedéscsomag egyes részeit. Mint azt Johannes Rauch elmondta, az első döntésre még nyár előtt kerül sor, amikor az osztrák nemzeti tanács elé bocsátják a csomag első részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?