Már 2,5 millióan érkeztek Ukrajnából Lengyelországba

ukrán válság k

Már 2,5 millió ember érkezett Lengyelországba Ukrajnából a háború kitörése óta – közölte a lengyel határőrség kedden a Twitteren.

Az utóbbi napokban csökkent a határátkelések száma; hétfőn 18,5 ezren jöttek át, ami 17 százalékkal kevesebb, mint előző nap.

Ukrajna felé 471 ezren keltek át a határon az ország február 24-i orosz megtámadása óta. Hatósági közlések szerint többségükben ukrán férfiakról volt szó, de akadtak a visszatérők között olyan nők is, akik korábban biztonságos lengyelországi helyre vitték gyereküket, illetve úgy döntöttek: bár háború van, nem akarnak emigrációban élni.

Andrzej Duda lengyel elnök múlt hétfőn a nemzetbiztonsági tanács ülésén közölte: a Lengyelországba menekült ukránok közül mintegy 500 ezren továbbutaztak más országokba.

A lengyel infrastrukturális tárca e hétfői közleménye szerint az ukrajnai háború kezdete óta 932 vonattal, ezen belül 189 különvonattal szállítottak több mint 326,6 ezer menekültet Lengyelországból Németországba és Csehországba.

A menekültek többsége így Lengyelországban maradt, ők a befogadásukról szóló lengyel törvény értelmében 18 hónapos tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapnak, lengyel személyazonosító szám is jár nekik a szükséges ügyek intézéséhez, például cégalapításhoz. A menekülteknek ingyenes orvosi ellátás és családtámogatás is jár, az őket befogadó családok pedig két hónapig napi 40 zloty támogatásban részesülhetnek.

Marlena Malag lengyel családügyi és társadalompolitikai miniszter hétfőn közölte: február 24. óta több mint 30 ezer ukrán állampolgár vállalt munkát Lengyelországban, 75 százalékuk nő.

Przemyslaw Czarnek oktatásügyi miniszter kedden egy rádióinterjúban arról számolt be: eddig 3500 ukrán tanár jelentkezett, hogy tanítana iskolában.

Az oktatási rendszerbe eddig mintegy 165 ezer ukrán gyermek kapcsolódott be, egy részük előkészítő tanfolyamokon vesz részt. Az ukrán iskolások döntő része távoktatás formájában ukrajnai iskolában tanul tovább Czarnek elmondása szerint.

A menekültek befogadásával összefüggő első 6 havi költségeket Lengyelország 2,2 milliárd euróra becsüli. Múlt heti bejelentés szerint az Európai Bizottság javaslata nyomán Lengyelország a menekültek befogadása miatt mintegy 600 millió euróval magasabb összegű előfinanszírozásra számíthat az európai helyreállítási terv (NextGenerationEU) részét képező, az uniós régiókat segítő EU-alap (REACT-EU) forrásaiból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?