Malalát pakisztáni szélsőségesek fenyegették meg

Iszlámábád |

<p>Mindössze néhány órával azután, hogy Malala Juszafzai pakisztáni diáklányt Nobel-békedíjjal tüntették ki, egy pakisztáni szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő aktivistát, aki tevékenységéért egyszer már majdnem az életével fizetett.</p>

Az augusztusban a Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezettől levált Dzsamaát ul Ahrár nevű szélsőséges csoport pénteken késő este Twitter-oldalán közölte: "a Malalához hasonló személyeknek tudniuk kellene, hogy minket nem félemlíthet meg a hitetlenek propagandája. Éles késeinket az iszlám ellenségeire fogjuk".

A 17 éves Malalát két évvel korábban, 2012. október 9-én tálib fegyveresek megpróbálták megölni, miközben hazafelé tartott az iskolai busszal. Több lövés is eltalálta, fején életveszélyes sérülést szenvedett. Felgyógyulása óta az Egyesült Királyságban él.

Pakisztánban széles körben dicséret és elismerés övezi minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasát. Az országos lapok Malalát "nemzeti hősnőként", "Pakisztán büszkeségeként" és "a nemzet lányaként" emlegették szombaton. A muzulmán államban, ahol mindennaposak az erőszakos bűncselekmények, a politikai csatározások és a társadalom jelentős része mélyszegénységben él, egy pakisztáni állampolgár Nobel-békedíjjal való elismerése örömmel töltötte el a lakosságot.

Malala egy nappal korábban a gyermekek jogainak védelmében folytatott harcáért az indiai Kailás Szatjárthival megosztva kapta idén a rangos társadalmi-politikai elismerést. A Nobel-bizottság megállapította, hogy a pakisztáni kitüntetett ifjú kora ellenére már hosszú évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért, és saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?