Külföld

Madárinfluenza jelent meg Lengyelországban

Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.
MTI

2020. január 3. 16:37

A madárinfluenza új altípusát találták csirkékben Kínában
- Képarchívum

A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét pénteken a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres  térségbeli szárnyasállományt.

A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.

Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban pénteken ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdákat, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit.

A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést feltehetőleg  vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években.

Lengyelországban legutóbb 2016-2017-ben mutatták ki a madárinfluenza H5N8 törzsét.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Tallósi malom

Natúrpark lehetne a Csallóköz

A Nemzeti Összetartozás Emlékhelye (Fotók: Steindl Imre Program, Facebook)

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

Derzsi Réka

Prágai lakos, öt nyelven játszik

SpaceX

Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

gygy

Gyógyüdülés járvány idején

Etrekarcsa

Áldásosztó Jézus szobra az etrekarcsai parkban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.