Lopott az Allávi-kabinet

Bagdad. A főbb iraki politikai erők megegyeztek a szombaton népszavazásra bocsátott alkotmánytervezet módosításairól. A síita, a kurd és a szunnita vezetők kompromisszumos megállapodása az új alaptörvény támogatására, a voksoláson való széles részvételre szólít fel.

Dzsalal Talabani iraki államfő tegnap más vezetőkkel közösen tartott bagdadi sajtóértekezleten üdvözölte a síiták, a kurdok és az egyik befolyásos szunnita erő utolsó pillanatban kötött megállapodását. A kurd Talabani szerint történelmi nap köszöntött Irakra, s a módosítások után immár a szunnita araboknak sem lehet semmi indoka a népszavazás bojkottjára, mivel minden követelésük és javaslatuk teljesült. Az Iraki Iszlám Párt, a szunniták egyik legjelentősebb politikai szervezete még az éjszaka bejelentette, hogy egy későbbi – jövő tavaszra beütemezett és majdan ugyancsak népszavazásra kerülő – alkotmánymódosítás fejében kész támogatni az alkotmánytervezetet. Erről a párt vezetői a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásaikon állapodtak meg. A kisebbségben lévő szunniták mindeddig ellenezték az alkotmánytervezetet, különösen annak a föderalizmusra vonatkozó részét bírálták.

Harminc halottja és 35 sebesültje van egy tegnapi öngyilkos merényletnek, amelyet az ország északi részén, Tell-Áfár város katonai bázisán hajtottak végre. A merénylő a helyi toborzóközpontban, nagy tömeg közepén hozta működésbe a testére erősített pokolgépet, amikor csaknem félezren voltak a bázison. Bagdad nyugati részén, egy kormányhivatal közelében, valamint két másik merényletben összesen huszonkét iraki sebesült meg.

George Bush amerikai elnök helyi idő szerint kedden azt nyilatkozta a sajtónak, az alkotmányról döntő iraki népszavazás előtt fokozódik az erőszak, de az nem fogja megakadályozni az embereket a voksolásban. Úgy fogalmazott, terroristák és gyilkosok várhatóan megpróbálják feltartóztatni a demokrácia iraki menetét, de az irakiak mégis elmennek majd szavazni. Januárban is nagyarányú volt a választási részvétel, most pedig az alkotmányról dönthetnek, amely előmozdítja az ország egységének megerősítését.

Egymilliárd dollár nyomtalan eltűnése miatt elfogatóparancsot adtak ki Irakban Ijád Allávi volt miniszterelnök kormányának védelmi minisztere, négy további minisztere és a korábbi védelmi tárca 23 tisztségviselője ellen. Allávi személyes érintettségéről egyelőre nincs szó, de ha bebizonyosodik kormányának korruptsága, az csapás lehet további politikai ambícióira. Az exkormányfő mostanában éppen azon munkálkodik, hogy összehozzon egy olyan koalíciót, amely képes lenne legyőzni a jelenlegi, síita és kurd pártok által létrehozott kormánykoalíciót a következő választásokon és visszajuttatja őt a hatalom csúcsára. A pénz a védelmi minisztérium katonai beszerzésekre szánt alapjából tűnt el, a hatóságok feltételezése szerint elsikkasztották. Az elfogatóparancsok kibocsátását több hónapig tartó hivatalos vizsgálat előzte meg. Ennek során megállapították: a szerződések és a számlák szerint az előző kormány védelmi minisztériuma irreálisan magas árakon vásárolt sok millió dollár értékben hitvány fegyvereket és egyéb ócska katonai felszerelést. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?