LMP: már nem lehet demokráciáról beszélni

Budapest |

<p>Az LMP szerint az őszi ülésszakkal véget ért egy korszak: már nem lehet demokráciáról beszélni, ezért a párt "új ellenállást" hirdet meg.</p>

Az ellenzéki párt az új ellenállás jegyében demonstrációt szervez december 23-ára a Parlament elé – jelentette be Szél Bernadett, az LMP szóvivője szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
Az LMP szóvivője szerint egy diktatúra körvonalai sejlenek fel. December 23. fordulópont, amikor egy sor botrányos törvény elfogadásával az utolsó szöget is beverik a demokrácia koporsójába – fogalmazott Szél Bernadett.
Az ellenzéki párt szóvivője bírálta a választójogi és a felsőoktatási törvényt, az adótörvények módosításának kétharmadossá tételét, a jegybank "függetlenségének megszüntetését", valamint a házszabály tervezett módosítását, amellyel szerinte kizárják, hogy a parlament érdemben tárgyaljon ügyeket.
Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón azt mondta: a demokrácia lényege, hogy mindig van alternatíva, és amikor a házszabályt módosítják, az azt mutatja, hogy a Fidesz nem szeretné, ha az alternatíva megfogalmazódna.
Az ellenzéki képviselő szerint nincs már értelme annak a parlamentáris politizálásnak, amelyben az LMP eddig hitt, ezért harcmodort változtatnak. A párt ezért hívja december 23-ára a Parlament elé az állampolgárokat, pártokat és szervezeteket, hogy együtt tiltakozzanak a jogállam és a demokrácia lebontása ellen.
Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte, hogy a parlamenti szavazásokról nem vonul ki az LMP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?