Leváltották a CIA Terrorelhárító Központjának vezetőjét

Washington |

<p>Leváltották az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Terrorelhárító Központjának (CTC) igazgatóját, aki a kémszervezetnél egyebek között az Oszama bin Laden kézre kerítését célzó műveletek és a dróncsapások irányítója volt - írta csütörtöki számában a The Washington Post című napilap.</p>

A tisztséget kilenc éven át betöltő illető kilétéről - aki túlélt három CIA-igazgatót és két elnök alatt is szolgált - a lap a korábban nyilvánosságra került értesülések alapján csak annyit árult el, hogy a keresztneve Mike, a CIA-nál pedig "Roger" fedőnéven emlegették. Irányítása alatt a CTC félkatonai szervezetté alakult át, amely több ezer feltételezett terrorista és militáns, valamint ismeretlen számú civil megöléséért felelős.    "A terrorelhárítás ölésközpontú megközelítését testesítette meg, ami sok muszlimot felbőszített, annak ellenére, hogy áttért az iszlám hitre" - írta a The Washington Post.    "Roger" elmozdítása része a John Brennan igazgató nevéhez fűződő, a hírszerző ügynökség egészére kiterjedő szervezeti átalakításnak. Ennek során több tucatnyi vezető állásban történik személycsere és régóta meglévő szervezeti részlegeket váltanak fel "hibrid egységek", amelyekben elemzők és operatív ügynökök egyaránt helyet kapnak.    A lap úgy értesült, hogy "Roger" elmozdításával nem sokat körülményeskedtek: a CIA alkalmazottjai egy szervezeti ábrából értesültek a személycseréről. A cikk szerint a CTC megölte az al-Kaida központi vezetőinek többségét, ami után jelentősen csökkent a dróncsapások száma. "A CTC ugyanakkor kevés új megközelítést talált a terrorcsoport átalakuló és sokasodó utódjainak feltartóztatására" - írta a tekintélyes washingtoni újság.    "Roger" helyét az ötvenes éveiben járó "Chris" veszi át, aki már több vezető beosztást is betöltött a CIA-nál, egyebek között volt az afganisztáni műveletek főnöke is. A 90-es évek vége óta vett részt az ügynökség terrorelhárítási műveleteiben és a közelmúltig a CIA titkos szolgálatának harmadik embere volt. Az új vezetőnek fontos szerepe lesz az Iszlám Állam elleni stratégia kidolgozásában.    Volt és jelenlegi amerikai tisztségviselők szerint "Chris" ugyanolyan "agresszív", mint az elődje volt. Kinevezése nem jelent irányváltást a CTC működésében, mint ahogy nem értelmezhető annak jeleként sem, hogy a CIA a jövőben kevésbé hajlana a halálos csapások alkalmazására.    A nemzedéke egyik legjobb hírszerző tisztjeként jellemzett "Roger" is a CIA-nál marad. A lap szerint a CTC volt vezetőjének feltételezések szerint része lehetett a CIA titkos börtöneinek fenntartásában, valamint abban, hogy terroristagyanús személyek ellen kínzást alkalmaztak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?