Letartóztattak egy auschwitzi őrt Németországban

Berlin |

<p>Letartóztatták az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor egy őrét Németországban.</p>

 

A stuttgarti ügyészség hétfői közleménye szerint a 93 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1941 őszétől a háború végéig bűnsegédként részt vett a koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban. A közlemény szerint az előzetes letartóztatásba helyezett férfi az auschwitz-birkenaui haláltábor "alkalmazottja volt, és felvigyázói feladatokat is ellátott".      A közleményben a lágerőr nevét nem említik, a leírás azonban illik Hans Lipschisre, aki a negyedik helyen áll a legkeresettebb náci háborús bűnösöket felsoroló listán, amelyet áprilisban adott ki a Simon Wiesenthal Központ.      A letartóztatás előzménye, hogy a német hatóságok szakítottak a náci rezsim idején elkövetett bűncselekmények vizsgálata során egészen John Demjanjuk ügyéig alkalmazott szemlélettel, miszerint a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kell a részvételt legalább egy gyilkosságban.      A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott hatóság (ZSt) áprilisban bejelentette, hogy e szemléletváltás nyomán megvizsgálja valamennyi személy felelősségre vonásának lehetőségét, akik felvigyázói feladatokat láttak el az auschwitz-birkenaui haláltáborban, és jelenleg Németországban élnek.      Az ukrán származású John Demjanjuk a sobibóri haláltáborban volt őr, és úgy emeltek vádat ellene, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. A müncheni tartományi bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem is szükséges a konkrét gyilkosságokban való részvétel bizonyítása, hiszen éppen a lágereket őrző személyzet munkája tette lehetővé a náci haláltáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat. A 2011-ben hozott ítélet szerint John Demjanjuk bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásában.      Miután a Simon Wiesenthal Központ felvette Hans Lipschist a legkeresettebb háborús bűnösök listájára, már nemcsak a német hatóságok nyomoztak utána, hanem a sajtó is. A Welt am Sonntag című német lap riporterei áprilisban egy meg nem nevezett baden-württembergi kisvárosban találták meg a férfit, aki azt mondta, hogy szakács volt Auschwitzban, és nem vett részt bűncselekmények elkövetésében. Hangsúlyozta: a tábort őrző személyzetnek főzött, és a gázkamrákról és krematóriumról csak hallomásból voltak értesülései.     A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati műsorszóró társaság újságírói kikérték az auschwitz-birkenaui haláltábor iratanyagát őrző lengyelországi múzeumtól Lipschis személyi kartonját, amely szerint az 1919-ben született, pék végzettségű férfi 1941 októberétől a náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt.      Az nem világos, hogy Auschwitz felszabadításakor, 1945 január végén pontosan hol tartózkodott. A Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy a háború végén a keleti fronton szolgált. Az viszont tudható Hans Lipschisről, hogy 1956-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahonnan a náci múltja eltitkolása miatt 1983-ban kiutasították. Valószínűleg ekkor telepedett le a nyugatnémet Baden-Württemberg tartományban.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?