Letartóztatási parancsot adtak ki Erdogan legfőbb ellenfele ellen

Isztambul |

<p>A török hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok ellen, akit Recep Tayyip Erdogan államfő azzal vádol, hogy hatalmának megdöntésére törekszik - jelentette pénteken az Anadolu hivatalos hírügynökség.</p>

A TRT Haber állami televízió korábban arról számolt be, hogy "az ügyészség kérvényezte a letartóztatás elrendelését, a bíróság azonban még vizsgálja a beadványt." Az Anadolu később közölte, hogy egy isztambuli bíróság szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze, ezért letartóztatási parancsot adott ki Gülen ellen. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire alapozva kérvényezték a férfi letartóztatását.

Erdogan április végén közölte, a hitszónok kiadatását fogja kérni az Egyesült Államoktól, ezt azonban csak azután lehet megtenni, hogy Törökországban elfogatóparancsot adnak ki ellene. A két ország között kiadatási egyezmény van érvényben, azt azonban nem tudni, hogy az amerikai hatóságok elegendőnek fogják-e ítélni a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat ahhoz, hogy kiadják Gülent Törökországnak.

Ugyancsak pénteken egy török bíróság elrendelte a Gülenhez közeli Samanyolu tévéállomás nemrégiben őrizetbe vett ügyvezetőjének és három másik munkatársának letartóztatását. A fogvatartottakat terrorszervezetben való részvétellel vádolják. Bár Ekrem Dumanlit, a Zaman napilap főszerkesztőjét elengedték, utazási tilalmat rendeltek el ellene.

A hatóságok néhány nappal ezelőtt razziát tartottak a hitszónokot támogató médiumoknál és őrizetbe vettek huszonhárom embert. Emberi jogi szervezetek a szabad sajtó elleni támadásnak minősítették az akciót. A történteket az Európai Unió és az Egyesült Államok is elítélte.

Az 1999 óta az egyesült államokbeli Pennsylvania államban élő Gülen egykor Erdogan szövetségesének számított. Kettejük viszálya azóta tart, hogy tavaly decemberben korrupció gyanújával több tucat embert vettek őrizetbe az akkor még a kormányfői posztot betöltő Erdogan közvetlen környezetében. A megvesztegetési botrány négy miniszter állásába került és a kabinet széles körű átalakítására kényszerítette a miniszterelnököt.

Az ügyre válaszul a kormány több száz személycserét hajtott végre az igazságszolgáltatás és a rendőrség soraiban, ahol Erdogan szerint egy hatalmának megdöntésére készülő árnyékkormány kiépítése kezdődött a befolyásos hitszónok irányításával. Állítása szerint Gülen kiterjedt befolyással rendelkezik a török hatóságok felett.

Erdogan az Igazság és Fejlődés (AK) Párt élén 2002-ben került hatalomra. A kezdeti időszakban számos demokratikus reformot hajtott végre, megzabolázta a nagypolitikába is belefolyó hadsereget. A NATO-szövetségesek az országot a muzulmán demokrácia mintaképének tekintették, de az utóbbi években Erdogannak bírálói azt vetették a szemére, hogy rendszere tekintélyelvű irányba tart, egyre inkább az iszlám gyökerekhez tér vissza, és nem türelmes a nézeteit ellenzőkkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?