<div>Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött csütörtökön Görögországban a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul: a hivatalok és az iskolák zárva tartanak, az orvosok csak a sürgős eseteket látják el, és szünetel a hírszolgáltatás is.</div><div> </div>
Leállt az élet Görögországban az általános sztrájk miatt
Athén |
A fővárosban menetelő tüntetők közül több fiatal kivált, és a parlament előtt elhaladva Molotov-koktélokkal dobálta meg a rendvédelmi szervek tagjait, akik könnygázt és fénygránátot vetettek be. Az AFP tudósítója arról számolt be, hogy a Szintagma téren mintegy 150, vasrúddal és márványdarabokkal felfegyverzett fiatal megrongált egy buszmegállót és felgyújtotta az OTE távközlési vállalat egyik kocsiját.
Rendőrségi illetékesek elmondták, hogy három embert vettek őrizetbe, mielőtt sikerült a rendet helyreállítaniuk.
Mintegy 25 ezren vettek részt az Athén központjában az újabb magas adók és költségcsökkentések elleni tiltakozás jegyében tartott három megmozduláson - közölte a rendőrség.
A feszültség mindazonáltal nem volt akkora, mint a korábbi években Athénben tartott általános sztrájkok és egyéb megmozdulások idején.
A rendőrség közlése szerint egy rendőr könnyebben megsérült még az összecsapások előtt, amikor három férfi rátámadt. Kórházban ellátták, majd elhagyhatta a kórházat.
A közösségi közlekedés már kora reggel leállt, ahogy az állami intézmények sem nyitottak ki - tájékoztatott a legnagyobb görög szakszervezeti szövetség (GSEE) egyik képviselője. Ennek megfelelően nem járnak a metrók, vonatok és komphajók, az állami iskolák és kórházak nem nyitottak ki, de a legtöbb régészeti hely és múzeum sem fogad csütörtökön látogatókat.
A sztrájk részeként csaknem az összes belföldi repülőjáratot törölték, de a nemzetközi légi közlekedést nem érinti a munkabeszüntetés.
A rádióban és a televízióban helyi idő szerint reggel hat óra óta nincsen híradás, mivel az újságírók sem vették fel a munkát. A szakszervezetek fél 10-től demonstrációkat tartottak. Tízezres tüntetés volt Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában is, ez utóbbi incidensek nélkül ért véget.
Ilyen átfogó sztrájkra Alekszisz Ciprasz kormányfő hivatalba lépése óta még nem volt példa. A munkabeszüntetésre az ország három legfontosabb szakszervezeti szövetsége szólított fel.
A fenyegető államcsődre való tekintettel Görögország kormánya augusztus közepén jóváhagyott egy újabb, a következő három évre szóló 86 milliárd eurós mentőcsomagot, amelyért cserébe további takarékossági intézkedések és reformok végrehajtását vállalta.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.