ÖSSZEFOGLALÓPodgorica.
Külföldön csak csempész a haza atyja
ÖSSZEFOGLALÓ
Podgorica. A Milo Djukanovic vezette kormánypárt győzött a vasárnapi montenegrói előrehozott választásokon: a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) körül tömörülő pártszövetség a voksok nem egész 46 százalékát szerezte meg, ezzel a korábbinál kilenccel kevesebb, 39 mandátumra számíthat a 81 fős parlamentben. De a bosnyák kisebbség három képviselőjével – akik az előző ciklusban is tagjai voltak a koalíciónak – biztosítva lesz a kormánytöbbség. Djukanovic, aki már éjfélkor bejelentette győzelmét, arról nem beszélt, hogy elfoglalja-e a miniszterelnöki széket. De tény: több nyugat-európai országban is nyomoznak ellene a 90-es évekre visszanyúló, több milliárd euró értékű cigarettacsempészési ügyekben. A kormányfői poszt mentességet biztosítana számára. Bár 2010 végén Djukanovic – üzleti ügyeire hivatkozva – átadta a kormányfői tisztséget a fiatal Igor Luksicnak, továbbra is ő a vezér. Az 50 éves Djukanovicot a függetlenség atyjaként tisztelik otthon, akinek másik fő érdeme, hogy az országot elindította az Európa felé vezető úton. A délszláv állam 2010. december 17-én az EU tagjelölt országává vált, s idén június végén meg is kezdődtek a csatlakozási tárgyalások. A kabinet az „új korszak” kezdetére való tekintettel hozta előre a választásokat, hogy friss mandátummal folytathassa az utat az EU-tagság felé. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.