Kötél általi halálra ítéltek 22 embert

Kairó |

<p>Egyiptomban kötél általi halálra ítéltek huszonkét embert, akiket egyebek mellett azzal vádoltak, hogy 2013. július 3-án lerohantak egy el-gízai rendőrőrsöt, és megöltek egy rendőrt. Az említett zavargások azután robbantak ki, hogy a hadsereg ugyanaznap elmozdította tisztségéből Mohamed Murszi iszlamista elnököt.</p>

A fővárostól nyugatra fekvő Kerdásza településen történt erőszakcselekmények kapcsán az el-gízai büntető törvényszék egy fiatalkorút 10 év szabadságvesztésre ítélt. A halálbüntetéssel sújtottak közül csak tizennégyen voltak jelen a tárgyaláson, nyolcan szökésben vannak.

Az elítéltek elleni vádpontok között szerepelt a szándékos emberölés mellett a garázdálkodás, a hivatalos személy elleni erőszak elkövetése és az illegális fegyvertartás is. Kerdásza az iszlamista rezsim megbuktatása után többször is vált véres események helyszínévé, másfél hónappal a szóban forgó eset után több tucat fegyveres rohanta le a település központi rendőrőrsét. Ötórás ostrom után elmaszkírozott szélsőségesek rakétavető gránátot lőttek ki az épületre a biztonsági erők tizennégy tagjának halálát okozva. 

A 2013. augusztus 14-ei támadással egy napon a biztonsági erők feloszlatták több ezer iszlamista tüntető két táborát a fővárosban. Az észak-afrikai ország modern kori történetének legvéresebb akciója során több száz, egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét.

Az akkori hadsereg-főparancsnok és jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi az említett hatalomváltás óta ádáz küzdelmet folytat az iszlamisták megbuktatása óta fokozott intenzitással működő szélsőséges csoportok ellen, akik szinte naponta hajtanak végre kisebb-nagyobb robbantásos merényleteket, vagy a biztonsági erők elleni rajtaütéses támadásokat. 

Hétfőn három katona vesztette életét egy pokolgépes merényletben a Gázai övezettel közös határon fekvő Rafah városában. A katonák páncélozott járművét egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet repítette a levegőbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?