Koszovó elnökre vár

Belgrád. Amint az várható volt, a koszovói törvényhozás a szavazás második, tegnapi fordulóján sem választotta meg a tartomány elnökévé Ibrahim Rugova albán nemzetiségű politikust, de a parlamenti elnökség úgy döntött, hogy még a nap folyamán sor kerül a szavazás harmadik fordulójára.

Belgrád. Amint az várható volt, a koszovói törvényhozás a szavazás második, tegnapi fordulóján sem választotta meg a tartomány elnökévé Ibrahim Rugova albán nemzetiségű politikust, de a parlamenti elnökség úgy döntött, hogy még a nap folyamán sor kerül a szavazás harmadik fordulójára. Ahhoz, hogy a második fordulóban tartományi elnökké válasszák az egyetlen jelöltet, a Koszovói Demokratikus Szövetség (DSK) elnökét, a 120 képviselő legalább kétharmadának kellett volna rá szavaznia. Ezzel szemben összesen nyolcvanan voksoltak, és közülük csak ötvenen Rugovára. A szavazás után összeült a parlament elnöksége, és úgy döntött, hogy még a nap folyamán harmadszor is szavaznak a tartományi elnök személyéről. Ezúttal már elegendő lenne 61 voks ahhoz, hogy véget érjen a két hónapja tartó parlamenti patthelyzet, és Rugovát megválasszák a szerbiai tartomány első elnökévé. Lapzártáig nem érkezett hír a 3. fordulóról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?