Korlátoznák a Velencébe látogató turisták számát

Velence |

<p>Az egyre növekvő turistaáradat miatt a látogatók számának korlátozását fontolgatják az olaszországi Velencében.</p>

Évente 25 millió turista látogat a városba, ami naponta akár százezer, a farsang idején pedig akár 130 ezer vendéget is jelent.     "Kordában kell tartanunk a turisták számát. Ez azonban nem alapulhat társadalmi diszkrimináción. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy anyagi helyzetétől függetlenül a városunkba látogasson. Velencét viszont mégis meg kell védeni valahogy" - hangsúlyozta Paolo Costa, Velence volt polgármestere, aki jelenleg a kikötőért felelős hatóság elnöke.      Az ötletnek pártolói és ellenzői is akadnak. A vitát az robbantotta ki, hogy a World Monument Found (WMF) nevű szervezet Velencét is felvette a világszintű érdeklődésre számot tartó, veszélyeztetett történelmi és régészeti helyszínek hatvanöt helyszínét tartalmazó listájára. A WMF elnöke, Bonnie Burham szerint Velence drámai példája a turizmustól erősen függő gazdasági modellnek, amely pusztulással fenyegeti a várost.     Costa szerint meg kell határozni a maximális napi turistaszámot és belépőjegyes rendszert kell bevezetni. Iskolai csoportoknak és az alacsony jövedelműeknek kedvezményeket biztosítanának.     "A technológia ma már lehetővé teszi a turisták áramlásának szabályozását" - hangoztatta Costa a La Repubblica című római napilapnak.     Tiltakozik a "numerus clausus" ellen Giorgio Orsoni, Velence polgármestere, aki szerint ez a megoldás a probléma kezelésének antidemokratikus módja lenne.      "Ha belépőjegyeket adnánk ki, azzal elismernénk, hogy Velence vidámparkká vált. Pedig ez egy ma is élő város" - hangoztatta Orsoni.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?