Korea: 65 éve kiáltották ki a KNDK-t

Korea számára sorsdöntőnek bizonyult az 1948-as esztendő: a II. világháború győztes hatalmai, az Egyesült Államok és a Szovjetunió által 1945-ben a 38. szélességi fok mentén kettévágott félsziget ebben az évben vált jogilag is megosztottá, hiszen a KNDK kikiáltása előtt nem sokkal a déli országrészben létrejött a Koreai Köztársaság. Az északi oldal lakossága ma is diktatúrában él, amelynek ideológiai alapját az államalapító és "örökös elnök", Kim Ir Szen által megálmodott dzsucse elvei képezik.     Az államalapításról így írt Kim elnök: "Korszakos jelentőségű esemény volt abban a forradalmi küzdelemben, amelyet népünk vív a szocializmus és a kommunizmus ragyogó jövője felé vezető úton."     Hogy milyen messze van a kis ázsiai ország a "ragyogó jövőtől", arra a frankfurti székhelyű Nemzetközi Emberjogi Társaságnak (IGFM) az évforduló alkalmából kiadott jelentéséből is lehet következtetni. Eszerint napjainkban 2,4 millió észak-koreai élete függ a külföldről érkező élelmiszer-szállítmányoktól. Ugyanakkor a sztálinista Észak-Korea a Föld legerősebben militarizált országa. Az uralkodó Kim-családot példátlan, már-már vallásos személyi kultusz övezi. Más vallások követőit viszont kíméletlenül üldözik. Az észak-koreai büntetőtáborokban becslések szerint 200 ezer foglyot őriznek.     Az állam nevében szereplő "demokratikus" szót kívülállók csakis gúnyként értelmezhetik. Az alkotmány ugyan nagy hangon megígéri a véleménynyilvánítási és vallásszabadságot, szabad választásokat, jogot az oktatáshoz, munkához (és pihenéshez), egészségügyi ellátáshoz. Mindez azonban csak a dzsucse-ideológia szűk keretein belül érvényes. A dzsucse még a 70-es években felváltotta a marxizmus-leninizmust mint állami doktrínát, azóta minden ennek az ideológiának van alárendelve. A legfőbb népi gyűlés (parlament), "az államhatalom legfőbb szerve" képviselőinek választása kész bohózat. Az uralkodó munkapárt ugyanis választókerületenként csak 1-1, saját soraiból vagy szatellit szervezetekből érkező jelölt indítását engedélyezi.     A dzsucse egyik fő elve a politikai, gazdasági és katonai önállóság. Az országra évszázadokon át nehezedő japán, illetve kínai uralom fényében ez valamelyest érthető lenne, ám a globalizálódott és összefonódott mai világban igen furán hat. Az ország "politikai vallása", amelynek írásba foglalt alapelveinek elolvasása hónapokat vesz igénybe, s amelynek bizonyos részeit az északiaknak kívülről meg kell tanulniuk, a Szovjetunió felbomlása után azt eredményezte, hogy Észak-Korea teljesen elszegényedett, viszont mind hagyományos, mind nukleáris eszközökkel "állig fölfegyverkezett", fenyegetve Dél-Koreát, a közeli és távolabbi térséget.     Az 1994-ben meghalt Kim Ir Szen fia, Kim Dzsong Il tehát nem volt "bombás őrült", mint a Der Spiegel írta róla, hanem következetesen folytatta az apja által kijelölt utat. Fenyegetőzéseivel Phenjan rendre engedményeket tudott kicsikarni mind Dél-Koreától, mind az Egyesült Államoktól, ami a külföldi segélyek révén paradox módon hozzájárult az önellátó rezsim életben maradásához.     Az államalapító Kim unokájával, a 2011 végén pajzsra emelt fiatal Kim Dzsong Unnal már a dinasztia harmadik nemzedéke irányítja Észak-Koreát. Hogy ő is ért a zsarolós játékhoz, azt már többször bizonyította. Például amikor atomháború kirobbantásával fenyegetőzött, majd idén tavasszal bezáratta a Dél-Koreával közösen fenntartott keszongi gazdasági övezetet, hogy azután a "jó szívét" bizonyítva megenyhüljön, és új kedvezmények kicsikarásával ismét propagandasikert könyveljen el. A Nyugat és a nemzetközi közösség mindeddig nem talált fogást a phenjani rezsimen, eltekintve attól, hogy időnként apró engedményeket tesz neki.