Klaus: az államfőválasztás a cseh jobboldal veresége, s a baloldal győzelme

Prága |

<p>A cseh államfő szerint a hétvégi elnökválasztás a jobboldal nagy vereségét és a baloldal győzelmét jelenti.</p>

 

Václav Klaus vasárnap újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor megelégedését fejezte ki afelett, hogy Miloš Zeman volt miniszterelnök és Karel Schwarzenberg külügyminiszter személyében a döntő, második körbe két politikus, s nem pedig valamilyen populista személyiség került.    "Ez a választás a jobboldal legnagyobb vereségét jelenti a posztkommunista időszakban, ami engem nagyon bánt. Nyilvánvaló, hogy a Polgári Demokratikus Párt (ODS) szörnyű vereséget szenvedett, s a baloldal kiemelkedő győzelmet aratott. Mindez szomorúsággal tölt el, s úgy érzem, hogy tenni kellene ezzel valamit" - mondta újságíróknak Klaus, aki az ODS alapítója és sok évig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt.    Přemysl Sobotka szenátor, az ODS jelöltje a kilenc induló közül 2,5 százalékos támogatottsággal a nyolcadik lett.     Klaus úgy látja, hogy az ODS mai vezetése (a párt elnöke Petr Nečas kormányfő) nagyon alábecsülte az elnökválasztást. Az államfő elutasította azt a Nečas részéről elhangzott állítást, miszerint a nagy vihart kavart újévi amnesztiája kárt okozott az ODS jelöltjének.    "Miután kihűlnek a fejek, mindenki megérti, hogy értelmes, racionális és jól átgondolt lépés volt" - jelentette ki a közkegyelemről Klaus.    Csehországban indulatokat váltott ki, hogy az államfő lépése miatt sokmilliárdos csalásokkal, visszaélésekkel gyanúsított személyek is kegyelmet kaptak. Egy friss felmérés szerint a lakosság 80 százaléka nem ért egyet az amnesztiával.    Az államfő elégedett azzal, hogy a kilenc jelölt közül Zeman és Schwarzenberg jutott a második fordulóba. "Mindketten nagyon jól tudják, mit jelent az államfői tisztség" - szögezte le Klaus.    Schwarzenberg egy vasárnapi tévévitában bejelentette, hogy a második forduló előtt nem kíván lemondani kormányzati tisztségeiről. Megjegyezte: ha győz, természetesen azonnal távozik az első kormányfőhelyettes és külügyminiszter posztjáról.    A két elnökjelölt nyilvánosan kijelentette, hogy a második forduló előtti két hétben nem fog egymás ellen negatív kampányt folytatni.     A cseh elnökválasztás döntő, második fordulójára január 25-én és 26-án kerül sor.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?