Kiürült az idomeni menekülttábor

Idomeni |

<p>Már csak néhány ember maradt a görög-macedón határnál lévő&nbsp;Idomeninél kialakult sátortáborban, amelynek felszámolását a hét elején kezdték meg a görög hatóságok - derült ki csütörtökön a görög bevándorlásügyi miniszter közleményéből.</p>

"Az akció rendőrségi része példásan zajlott le" - ismertette Jannisz Muzalasz a Mega görög televízióadónak nyilatkozva. Mint megjegyezte, már csak néhány ember lézeng a hevenyészett menekülttáborban, ahol nemrégen még több mint 8 ezren tartózkodtak. 

A hatóságok kedden fogtak hozzá a tábor kiürítéséhez. 

A tárcavezető elmondta, hogy a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.

A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik. Ezeket az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.

Macedónia március elején lezárta határait és ezzel az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalat, amelyen át tavaly több mint egymillió migráns érkezett Európába. Az idomeni tábor lakói abban reménykedtek, hogy a határátkelők újra megnyílnak előttük, és vonakodtak beköltözni a határtól távolabb fekvő, de jobban felszerelt fogadóközpontokba. A táborban március elején még több mint 14 ezren éltek, de számuk fokozatosan csökkent, ahogy az emberek rájöttek: a macedón hatóságok nem fogják meggondolni magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?