Kiürítik a röszkei hangárt

Röszke |

<p>Elkezdték a röszkei hangár kiürítését, a bérelt épületben és a körülötte felállított sátrakban év eleje óta helyezték el a Csongrád megyében elfogott határsértőket.</p>

A rendőrség a határhoz közeli idegenrendészeti előállítóhely kiürítését vasárnap kezdte meg, miután éjszaka megnyitották a néhány méterre álló új tábort - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.    A létesítményben vasárnap már nem őriztek egyetlen határsértőt sem, a sátrak üresek voltak. Egy mobil illemhelyeket üzemeltető cég munkatársa a vécék fertőtlenítését végezte.    A hangár megnyitásáról akkor döntött a rendőrség, amikor az éve elején, az akkor még jellemzően koszovói állampolgárokból álló határsértők száma naponta több száz fölé emelkedett, és a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség épülete szűkössé vált az emberek elhelyezésére.    Előbb csak a hangárépületbe kerültek a migránsok, majd ahogy fokozatosan emelkedett a határsértők száma, egyre több sátrat állítottak fel a kerítéssel körbe vett telken. A rendőrök itt kezdték el a határsértők regisztrációját, a migránsokat azonosító karszalaggal látták el, illetve rögzítették a legfontosabb adataikat. Az előállítóhelyen folyamatos volt a határsértők ellátása, enni és innivalót kaptak.    Pénteken délelőtt hozzávetőleg háromszáz migráns két hullámban áttörte a létesítmény kerítését és elszaladt az M5-ös autópálya irányába, később valamennyiüket elfogták. Ezt követően lényegében már nem szállítottak ide újabb csoportokat, csak azok kerültek be a létesítménybe, akik önként jelentkeztek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?