Kiszabadult Nigériában a kedden elrabolt iskolás lányok többsége

Maiduguri |

<p>A nigériai hadsereg szerda éjjeli közlése szerint nyolc híján kiszabadult mind a 129 diáklány, akiket másfél nappal korábban raboltak el egy bentlakásos iskolából az ország északkeleti részén.</p>

Chris Olukolade vezérőrnagy elmondta, hogy az emberrablók egyikét elfogták. Nyolc lány hiányzik még, "a többiek kiszabadultak az este" - mondta, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A kormány korábbi közlése szerint a biztonsági erők forró nyomon üldözték a középiskolás lányokat Chibok településről elrabló fegyvereseket.

Az érintett Borno szövetségi állam kormányzója előzőleg újságíróknak azt mondta, hogy a lányok közül 14-nek sikerült elmenekülnie. Négyen leugrottak az őket szállító teherautó hátuljáról, tízen pedig elrejtőztek a bokrok között az egyik pihenőnél, amikor a szélsőségesek rájuk parancsoltak, hogy főzzenek valamit, de nem figyeltek elég jól a foglyaikra.

Az emberrablás alig néhány órával azután történt, hogy hétfőn 75 halálos áldozatot követelt egy robbantásos merénylet a nigériai főváros, Abuja egyik elővárosának buszpályaudvarán. A hatóságok kedden azt mondták: a történtek mögött a Boko Haram iszlamista lázadó szervezet állhat, amely 2009 óta egyre véresebb harcot vív az északkeleti és középső országrészben, ahol egy önálló iszlám állam megteremtésére törekszik. A szervezet, amelynek neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás, már több gyilkos támadást hajtott végre iskolák ellen Nigériában.

Bár a hadsereg azt állítja, hogy visszaszorította a lázadókat a nyugat-afrikai ország távoli, északkeleti csücskébe, a Boko Haram támadásai az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá és véresebbé váltak. Idén eddig több mint 1500 embert öltek meg, szemben a korábbi négy évben elkövetett merényleteik összesen mintegy 3600 áldozatával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?