Kínai olajvezeték-robbanás – 52 halott

Peking |

<p>Ötvenkettőre emelkedett azoknak a száma, akik egy kelet-kínai olajvezeték két nappal ezelőtti robbanása miatt az életüket vesztették, 18 ezer embert evakuáltak - jelentette a kínai média vasárnap a mentők tájékoztatására hivatkozva.</p>

Tizenegy embert még mindig keresnek a pénteken, Csingtao kikötővárosban történt robbanás után, a több mint 130 sérültből legalább tízen vannak kritikus állapotban, többségüket sokk érte. A helyszínen az esős időjárás ellenére is folytatódik a mentés és a kárelhárítás, két lakótömbben szombaton még nem volt villanyáram - közölték a hatóságok. Kizárták annak a lehetőségét, hogy terrortámadás történt volna.     A város Hungtao nevű kerületében a föld alatt húzódó olajvezetéken hajnalban észleltek szivárgást, majd a délelőtti órákban a helyreállítás során két robbanás történt.     A helyszíni beszámolók és fényképek alapján az egyik nagy erejű detonáció helyén mély kráter keletkezett, nagy területen felszakadt az úttest aszfalt burkolata, a környéken autók borultak fel, ablakok törtek be, épületek falai repedtek meg.     A közeli tengerparttól mintegy 200 méteres távon fedezhetők fel olajfoltok, a körülbelül háromezer négyzetmétert lefedő terület megtisztításáról a szakhatóság intézkedett. A feladatra 22 e célra épült vízi járművet, tíz halászhajót és hat járőrhajót mozgósítottak.     Az üzemeltető, az ország legnagyobb olajfinomítója, a Sinopec közölte, hogy egy 1986-ban működésbe helyezett - 711 milliméter átmérőjű, 250 kilométer hosszú - csővezetékről van szó, amelynek éves kapacitása 10 millió tonna kőolaj.     Hongkongi sajtójelentések szerint a környéken lakók felháborodásuknak adtak hangot, amiért nem értesítették őket időben a szivárgásról. A hongkongi South China Morning Post beszámolója szerint helyi illetékesek arra intették a médiát, hogy tartózkodjon a szenzációkeltéstől.     A Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin online felületén ugyanakkor arról jelent meg cikk, hogy az olajszállító csövek minden bizonnyal szabálytalanul kerültek lakott területre. A lap szerint a tulajdonos tudott a vezetékek kora miatti kockázatról is. A Sinopec vezérigazgatója a központi televízióban bocsánatot kért a történtekért.     Az ügyben megszólalt a kínai államelnök és a kormányfő is, körültekintő, a túlélők után kutató munkára, illetve a sebesültek maximális ellátására felszólítva. A helyi kormányzat megszigorította a vezeték biztonsági ellenőrzését. A kormány vizsgálócsoport létrehozásáról döntött annak érdekében, hogy tisztázzák, ki a felelős a történtekért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?