Kína haditengerészeti bázist épít a Seychelle-szigeteken

Peking |

<p>Kína minden bizonnyal haditengerészeti javító és kiszolgáló bázist hoz létre az indiai-óceáni Seychelle-szigeteken, amit térségbeli járőrtevékenységével indokol, s ami a maga nemében az első lesz - derül ki a védelmi minisztérium Pekingben frissen kiadott sajtóközleményéből.</p>

A védelmi tárca az elmúlt napok hírjelentéseire utalva közölte: nemzetközi gyakorlat, hogy a nagy távolságra küldött tengeri flották útjuk során és küldetésük helyszíne közelében lévő kikötőkben végzik el az utánpótlást. Kína 2008 óta vesz részt az Ádeni-öbölben folyó kalóztámadások elhárításában, valamint hajók kísérésében, s eddig is igénybe vette Dzsibuti, Omán és Jemen kikötőit - áll a közleményben.

A katonai bázisról először akkor érkeztek hírek, amikor Liang Kuang-lie (Liang Guanglie) kínai védelmi miniszter december elején hivatalos látogatást tett az afrikai országban. Médiabeszámolók szerint a Seychelle-szigetek ekkor hívta meg a kínai haditengerészetet, s ajánlotta fel, hogy területén javító és kiszolgáló bázist hozzon létre.

Jean-Paul Adam, a szigetország külügyminisztere akkor nyilvánosan bejelentette: Mahé szigeten felajánlották a katonai jelenlét lehetőségét, hogy elősegítsék a kalóztámadások elleni harcot, amelyeknek az ország rendszeresen ki van téve. Az is elhangzott, hogy Kína a maga regionális gazdasági érdekeit figyelembe véve fog élni a lehetőséggel.

Liang, akit az ország elnöke hívott meg még októberi kínai látogatása alkalmával, 40 tagú delegációval érkezett a fővárosba, Victoriába. A két ország 2004-ben katonai együttműködési szerződést kötött, amelynek keretében egyebek közt már mintegy félszáz katona részesült kiképzésben Kínában, s a Seychelle-szigetek hadserege két könnyű repülőgépet is kapott. Az új megállapodásban Peking további kiképzést és eszközellátást ígért.

James Michel seychelle-i elnök közleményében úgy fogalmazott, hogy a két országnak együtt növelnie kell megfigyelőképességét az Indiai-óceánon, s utalt arra, hogy országa földrajzilag, stratégiailag fontos helyen van Ázsia és Afrika között. A Seychelle-szigetek 115 szigetből áll, 455 négyzetkilométeren terül el, lakossága 85 ezer fő, hadseregének létszáma 1500.

Amennyiben a bázis megépül, nem az első és egyetlen külföldi katonai jelenlét lesz a szigeteken, mivel az Egyesült Államok már rendelkezik ott egy kisebb drónbázissal, amelyről a pilóta nélküli repülőgépeket szintén a szomáliai kalózok tevékenységének felderítésére vetik be.

A napokban ugyancsak a szigetek vendége volt Szergej Krjukov, az orosz külügyminisztérium Afrikáért felelős magas rangú tisztségviselője, akinek az elnök megjegyezte: Oroszországot is szívesen tudnák szövetségesüknek a kalózok elleni küzdelemben.

Kína már rendelkezik különböző bázisokkal külföldi kikötőkben, így például Srí Lankán, Pakisztánban, Mianmarban, és a Maldív-szigetekre is készül, de ezek mindegyike a kereskedelmi szállítmányok, köztük az Afrikából nyersanyagot hozó hajók biztosítását szolgálja.

Megfigyelők szerint a seychelle-i bázis, ha megépítik, annyiban lesz más, hogy kifejezetten a szomáliai kalózok elleni katonai akciókban részt vevő haditengerészeti egységek kiszolgálása lesz a célja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?