Kimentették a gyalogtúrázók zömét Malajziában

Kota Kinabalu |

<p>Kimentettek 137 gyalogtúrázót, akik egy hatos erősségű földrengés miatt egy hegycsúcson rekedtek a malajziai Borneó szigetén - jelentette be szombaton egy tisztségviselő. A helyi média szerint egy második halálos áldozata is volt a hegyen a katasztrófának.</p>

A zömmel hazai, de rajtuk kívül szingapúri, amerikai, Fülöp-szigeteki, brit, thaiföldi, török, kínai és japán turisták Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsán, a 4095 méter magas Kinabalun rekedtek pénteken, mert az ösvényeket a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették.

Szabah szövetségi állam idegenforgalmi minisztere közölte szombaton, hogy keresik az eltűnteket, akiknek a számát nem tudta megmondani.

A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselőket idézve azt írta pénteken, hogy legalább száznegyvenöt külföldi és helyi hegymászó rekedt a hegyen. Tizenegyen megsérültek. Aznap egy halálos áldozatról tudtak, egy szingapúriról. A média friss értesülése szerint egy malajziai hegyi vezető is meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?