Külföld

Kim Dzsong-Un most azt tiltotta be, hogy utánozzák a stílusát

A diktátor nem szeretné, hogy az észak-koreaiak ugyanolyan bőrkabátot viseljenek, mint ő.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. november 27. 19:10

Kim Dzsong Un
- TASR/AP-felvétel

A hírt egy phenjani forrás erősítette meg a Radio Free Asianak. A beszámoló szerint Kim Dzsong-Un betiltotta népének, hogy ugyanolyan bőrkabátot viseljenek, mint ő tesziírja a Ladbible.

A ruhadarab inkább a gazdagabb rétegek között terjedt el, így a pénz és hatalom szimbólumává vált. A kereskedők később olcsóbb anyagokkal kezdték elkészíteni, ezzel a szegényebbek is hozzájuthattak.

Az észak-koreai forrás elárulta, hogy a hatóságok kénytelenek lecsapni azokra, akik a ruhadarabban mutatkoznak.

A rendőrség azzal válaszol a panaszokra, hogy a Legfelsőbb Méltóságéhoz hasonlóan szabott ruhák viselése »tisztátalan irányzat, amely megkérdőjelezi a Legfelsőbb Méltóság tekintélyét«” – közölték.

Szerintük a párt jogában áll eldönteni, hogy ki hordhatja a Kiméhez hasonló kabátokat.

(br, ladbible)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hodossy Gyula

Ma senki nem lehet kívülálló

majomhimlő

Eddig tizenegy országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket

medve

Kétszáz kilós medvét gázolt a villamos

Tragédia – Áthajtott a szemközti sávba, halálra gázolt egy biciklist

Tragédia – Áthajtott a szemközti sávba, halálra gázolt egy biciklist

Zelenszkij

Zelenszkij hálás Joe Bidennek, amiért fegyverekkel támogatja Ukrajnát

ukrán válság k

Moszkva fontolóra veszi ukrán foglyok cseréjét egy Putyin-közeli oligarchára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.