Kim Dzsong Un lehet Észak-Korea új vezetője

Szöul |

<p>Kim Dzsong Il észak-koreai vezető legkisebb fia, a húszas évei végén járó Kim Dzsong Un jó eséllyel követheti apját a világ egyetlen kommunista uralkodódinasztiájának élén.</p>

A "kedves vezető" utódlásának kérdése azért vált sürgetővé, mert az észak-koreai vezető - amerikai és dél-koreai titkos szolgálati értesülések szerint - 2008 augusztusában agyvérzést kapott, bár annak egyelőre nincs jele, hogy kiengedte volna kezéből a központi irányítást.
Az 1983-ban vagy 1984-ben született Kim Dzsong Unról nagyon keveset lehet tudni, még a neve is csak a keddi pártállami gyűlés előtt néhány órával jelent meg először az észak-koreai hivatalos sajtóban. A fiatalemberről az egyetlen nyilvánosságra került fénykép tíz évvel ezelőtt készült. A dél-koreai hírszerzés szerint az anyja Kim Dzsong Il harmadik felesége, egy japán származású táncosnő volt, aki rákbetegségben hunyt el. A legifjabb fiú álnéven svájci iskolákba járt, és állítólag nagyon szereti a kosárlabdát.
Egy japán mesterszakács, aki valamikor Kim Dzsong Ilnek dolgozott, azt mesélte Kim Dzsong Unról, hogy külseje és gesztusai alapján kísértetiesen hasonlít az apjára, s a vezető kedvence a három ismert gyerek közül. A középsőt gyakran "lányosnak" csúfolta az észak-koreai vezető a japán séf visszaemlékezése szerint.
Elemzők korábban úgy vélték, hogy legnagyobb eséllyel a legidősebb fiú, Kim Dzsong Nam követheti apját az ország élén. Ám ő az általános vélekedés szerint kiesett apja kegyeiből, miután 2001-ben lebukott, amint hamis dominikai útlevéllel próbált bejutni Japánba, bár később fontos posztot kapott a Munkapárt soraiban. A dél-koreai sajtó 2009 januárjában úgy értesült, hogy az észak-koreai vezető utódjaként legkisebb fiát jelölte ki, aki nem sokkal később bekerült a nemzetvédelmi bizottságba is. 2009 nyara óta Kim Dzsong Un megkapja apjától az összes hivatalos jelentést. Idén nyár óta pedig megfigyelők szerint - a külpolitika területét leszámítva - szinte ugyanannyi befolyása van az államügyekre, mint Kim Dzsong Ilnek.
Hétfőn bejelentették, hogy Kim Dzsong Un négycsillagos tábornoki rangot kapott, és a hivatalos állami propaganda máris "ifjú kapitányként" és "ifjú tábornokként" emlegeti a "kedves vezető" legkisebb fiát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?