Kettős öngyilkos merényletet követtek el Szomáliában

Mogadishu |

<p>Legkevesebb tíz ember életét vesztette egy kettős öngyilkos merényletben, amelyet a közép-szomáliai Galkayo város önkormányzati épülete ellen követtek el.</p>

Az autóba rejtett pokolgépes támadás elkövetését az al-Shabaab szomáliai szélsőséges csoport vállalta. Abdiasis Abu Musab, a szervezet szóvivője közölte: két öngyilkos merénylő hajtotta végre a támadást. 

Ali Ahmed rendőrtiszt elmondta: tíz halottról, köztük civilekről és a biztonsági erők tagjairól tudnak a hatóságok. 

Szemtanúk arról számoltak be, hogy egymás után két robbanás hallatszott, és ezeket fegyverropogás követte. 

Halima Ismail galkayói lakos azt mondta, hogy először egy teherautóba rejtett, majd nagyjából egy perc múlva egy személygépkocsiba rejtett robbanószerkezetet hoztak működésbe. 

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét - a fővárost is - uralta, de az elmúlt években az afrikai uniós katonák segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból. Az al-Shabaab azóta a hagyományos fegyveres harc helyett gerilla-hadviselést folytat, és főleg öngyilkos merényleteket követ el a kormányhatóságok, vagy az országban állomásozó idegen katonák ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?