Kétezer évre zárnák börtönbe Gülent

<p>Kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért egy törökországi ügyészség kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokra, akit Ankara a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelőjének és fő felelősének tart - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.</p>

 A 2527 oldalas vádirat szerint Gülennek "fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása", "terrorizmus finanszírozása", "az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete", valamint "a kormány megdöntésének kísérlete" miatt bírák elé kell állnia.
   

A jelentés szerint az általa kialakított hálózat hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott. A szövegben az is szerepel, hogy bizonyos üzletemberek ajándék címén anyagi támogatást nyújtottak a mozgalomnak, az Egyesült Arab Emírségeken, Dél-Afrikán, Tunézián, Marokkón, Jordánián és Németországon keresztül juttatták a pénzt az Egyesült Államokba.
   

A per további száz vádlottja két évtől tényleges életfogytig terjedő börtönbüntetésekre számíthat. Tizenhárom fő előzetes letartóztatásban van.
   

A török vezetés szerint Gülen és a "párhuzamos állam" 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Recep Tayyip Erdogan akkori miniszterelnök hatalmát. A jelenleg államfő Erdogan a közelmúltban ígéretet tett arra, hogy "teljesen elvágja üzleti kapcsolatait annak a mozgalomnak, amelynek kezéhez vér tapad." A Gülen által terjesztett "vírus" elterjedt egész Törökországban, ezért szükség van az ország "megtisztítására" - fogalmazott. A török elnök felszólalásaiban ismét kilátásba helyezte a halálbüntetést, amelyet a parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölt el 2004-ben.
   

Binali Yildirim jelenlegi miniszterelnök múlt szombaton kijelentette: "Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak. Ez befolyásolja azt is, hogy Törökország mennyire lesz Amerika-ellenes."
   

Gülen a múlt héten nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására, és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádaknak akár egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést. Egyúttal úgy vélekedett, hogy a török igazságszolgáltatási rendszert az ankarai kormány már ellenőrzése alá vonta.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?