Kerry a koreai válságból való kiutat keresi Pekingben

Peking |

<p>Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.</p>

Kerry jelezte: Washington szerint Kína kulcsszereplője a Koreai-félszigeti válság megoldásának, sok múlik azon, hogy mennyire képes érvényesíteni befolyását Phenjanra.

    A kínai külügyminiszter a koreai válságra utalva egyetértett azzal, hogy Kerry "kritikus" időszakban érkezett a kínai fővárosba.     A szintén Kínában tartózkodó Laurent Fabius, francia külügyminiszter a francia hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a kínai vezetők rendkívüli mértékben aggódnak a válság miatt és - mint hozzáfűzte - mindent megtesznek a feszültség csökkentése érdekében.      Kerry tárgyalásai kapcsán a kínai média a kétoldalú kapcsolatokra is utalt, kiemelve: vezető diplomaták körében felvetődött a kínai-amerikai viszony fejlesztését szolgáló "ütemterv" szükségessége. Kerry maga is hangsúlyozta, hogy országa a kapcsolatoknak azt az a modelljét keresi, amely a leghatékonyabb a problémák megoldására.     Vang megismételte azt a kínai részről rendszeresen hangoztatott igényt, hogy Washington és Peking nézetkülönbségeit a "kölcsönös tisztelet" szellemében rendezzék.     Kerry, aki külügyminiszterként először jár Pekingben, szombaton találkozik még a kínai államelnökkel, a kormányfővel és a külügyeket felügyelő államtanácsossal. Az amerikai politikus a dél-koreai fővárosból érkezett Pekingbe, ahonnan vasárnap Tokióba utazik tovább. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?