Kényszerleszállás Ferihegyen

Budapest |

<p>Minden gond nélkül földet ért Ferihegyen kedden délután háromnegyed négy körül az Austrian Airlines (AUA) Donyeck és Bécs között közlekedő repülőgépe, amely kényszerleszállást hajtott végre a magyar főváros repülőterén - erősítette meg a távirati iroda korábbi információját Szollár Domokos, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője a kényszerleszállást követően.</p>

Elmondta: a pilóta azért döntött a kényszerleszállás mellett, mert hajtóműhibát észlelt a CRJ-200-as repülőgépen. Ezért úgy határozott, hogy a legközelebbi repülőtéren leszáll. Az esetleges további gondok elkerülése érdekében a pilóta már a levegőben kikapcsolta a repülőgép hibás hajtóművét. Ezt követően egy hajtóművel szállt le Ferihegyen, 23 utassal és 4 fős személyzettel a fedélzeten. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?