Januárban újabb vasutassztrájk lehet Magyarországon

Budapest |

<p>Nem befolyásolja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit a kollektív szerződés keddi aláírása, így januárban újraindulhat a határozatlan idejű országos vasutassztrájk - mondta Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke szerdán az MTI-nek.</p>

Bárány Balázs elmondta, hogy a január 5-i héten kezdeményezik a tárgyalások felvételét a MÁV vezetésével és azok kimenetelétől függően döntik el, hogy folytatják-e a sztrájkot.

A VDSZSZ alelnöke kiemelte: eddigi követeléseiket egy újabbal is kiegészítik. Utalt arra, hogy adataik szerint 11 próbaidős vasutast bocsátott el a MÁV-START Zrt. országszerte. A VDSZSZ álláspontja szerint az elbocsátások a társaság, sztrájkoló munkavállalók elleni bosszúhadjáratának részét képezik. A VDSZSZ ezért a januári tárgyalások során követelni fogja, hogy az elbocsátott embereket vegye vissza a MÁV-START - mondta Bárány Balázs. A 11 dolgozó elbocsátását a szakszervezet alelnöke "etikátlan és aljas" lépésnek nevezte.

A VDSZSZ további követelése, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. A szakszervezet továbbá - a megajánlott 6,9 százalékos bérfejlesztés mellett - 10 százalékos többlet-bérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV-Gépészet Zrt. munkavállalóinak. Követelik továbbá a december 14-én hatályba lépett új menetrend visszavonását, mivel az szerintük ellehetetleníti a személyszállítást.

A MÁV Zrt. és a szakszervezetek képviselői kedden a késő esti órákban aláírták a 2009. évre vonatkozó Kollektív Szerződést (ksz), valamint - a VDSZSZ-Szolidaritás kivételével - a 4,1 százalékos bérfejlesztést rögzítő megállapodást.

Az új ksz 2010. január 31-ig hatályos. Bárány Balázs elmondása szerint a VDSZSZ azért állt el az eredeti követelésétől, mely a ksz hatályának 2011. december 31-ig történő kiterjesztésére vonatkozott, mert pozícióikat mérlegelve belátták, hogy az nem teljesíthető.

A bérmegállapodást kedden legfőképpen azért nem írta alá a VDSZSZ, mert 7 százalékos bérfejlesztést követel. A vasúttársaság meglátása szerint, ennek a szakszervezeti követelésnek nincs gazdasági alapja a jelenlegi gazdasági válság idején.

Ha a követelésekben nem születik megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között, akkor a szakszervezet újraindítja a sztrájkot - mondta Bárány Balázs.

A szakszervezet 2008. február 1-jén hirdette meg határozatlan idejű, úgynevezett gördülősztrájkját, amely bármikor felfüggeszthető és újraindítható. Azóta február 1-jén, február 4-7 között, február 25-én, április 7-én, július 15-én, valamint december 14-22. között sztrájkoltak.  (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?