Izraeli légicsapás a Gázai övezetben

Jeruzsálem |

<p>Izrael légicsapást hajtott végre szerda este egy Gázai övezeti célpont ellen, válaszul egy rakétatámadásra, amelyet palesztin szélsőségesek követtek el nem sokkal korábban Izrael déli részét célba véve. A palesztin rakéta nem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban, az izraeli légicsapásban viszont meghalt egy ember, másik három pedig megsebesült - közölték a palesztin mentők, az izraeli hadsereg és szemtanúk.</p>

Azóta, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet támogatásával a múlt héten megalakult a palesztin egységkormány, ez volt az első halálos kimenetelű erőszakcselekmény Izrael és a palesztinok között. Izrael a múlt héten figyelmeztette Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy az egységkormány megalakulása után őt fogja felelősnek tartani minden olyan támadásért, amely a Gázai övezetből indul ki, mert bár a terület felett ténylegesen még mindig a Hamász gyakorol ellenőrzést, hivatalosan ez az egységkormány feladata. 

Szemtanúk szerint az izraeli légicsapás egy motorkerékpáros férfit és egy autót talált el. A motoros meghalt, a három sebesült közül pedig kettőnek az állapota válságos, a könnyebb sérült egy hétéves fiú - közölték a palesztin mentők. Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy 33 éves, "a helyi dzsihádhoz" kötődő szélsőségest vett célba.

Izrael azokat nevezi így, akik gyanúja szerint kapcsolatban állnak az al-Kaidával, vagy a terrorhálózat ihleti őket. A férfi "sok" rakétatámadás indításában vett részt, de egyúttal a Hamász rendőrségéhez tartozott - olvasható a közleményben.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is közleményt adott ki, és ebben "emlékeztette" a nemzetközi közösséget arra, hogy Abbász megígérte: az új kormány tiszteletben fogja tartani a palesztinok Izraellel kötött korábbi megállapodásait. "Ez azt jelenti, hogy ő felelős a Hamász és más gázai terrorszervezetek feloszlatásáért" - írta a kormányfő.

Abbász hivatala a palesztin rakétatámadás után elítélte azt, és felszólította a gázai szélsőségeseket, hogy tartsák tiszteletben az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodásokat. Izrael "porhintésnek" nevezte Abbász közleményét. Az Egyesült Államok viszont - amellett, hogy maga is elítélte a rakétatámadást - üdvözölte, hogy a palesztin elnök megtette ezt, és Washington azt sugallta, hogy egyelőre nem tartja felelősnek az új kormányt a kilőtt rakétáért. "Elvárjuk a Palesztin Hatóságtól, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a Gázából Izrael ellen irányuló támadások megakadályozására, de tudjuk, hogy a valóságban a Hamász tartja ellenőrzése alatt az övezetet" - jelentette ki Jen Psaki amerikai külügyminisztériumi szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?