Izrael nélkül rendezik meg a helyreállításáról szóló konferenciát

Jeruzsálem |

<p>Izrael nélkül rendezik meg a Gáza helyreállításáról szóló vasárnapi kairói donorkonferenciát, amelyen az a cél, hogy négymilliárd dollár gyűljön össze a nyári 50 napos konfliktusban súlyos károkat szenvedett övezet újjáépítésére.</p>

Izrael egyiptomi kérésre nem vesz részt a tanácskozáson - írta a Háárec című izraeli újság vasárnap. A lap szerint a kairói vezetés és Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala - az izraeli külügyminisztérium szándékaival ellentétes - megállapodásra jutott, amelynek értelmében senki sem vesz részt Izrael képviseletében a kairói nemzetközi fórumon. A konferencián külügyminiszterek és nemzetközi szervezetek képviselői tanácskoznak Gáza jövőjéről. 

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése után a Jediót Ahronót című újság honlapjának úgy fogalmazott, nem helyes, hogy Izrael nem vesz részt. "Izrael nélkül nem lehet helyreállítani Gázát" - vélekedett. Liberman ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyetértés van az Egyesült Államok és Izrael között. 

"Feltétlenül érdekeltek vagyunk a gázai helyreállításában" - jelentette ki, hozzátéve, hogy többet szeretnénk beszélni az ellenőrzés módszereiről, arról, hogy miként jusson be az övezetbe az építőanyag és a pénz. "Az eszközök a mi határainkon fognak áthaladni. Mindenki számára világos, hogy izraeli együttműködés nélkül nem lehet előrelépni" - mondta Liberman. "A polgári infrastruktúra újjáépítése mindenképp hasznos, nincsenek kifogásaink az óvodákkal, az iskolákkal vagy a rendelőkkel szemben" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?