Iszlamista veszélyre figyelmeztet a német bűnüldöző hatóság főnöke

Berlin |

<p>Németországban mintegy 400 olyan iszlamista személyt tartanak nyilván, akik fenyegetést jelentenek az ország belső biztonságára - közölte hétfőn a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke.</p>

A berlini Der Tagesspiegelnek adott interjúban Jörg Ziercke elmondta: a fenti körön belül mintegy 130-ra rúg azoknak a száma, akiket kifejezetten veszélyesnek minősít a hatóság. Az ő esetükben olyan személyekről van szó, akikről a BKA "feltételezi, hogy jelentős horderejű, politikai motivációjú bűncselekményeket képesek végrehajtani".

A BKA-nak fokozott gondot jelentenek militáns iszlamisták rendszeres "ingázásai" Németország és az afgán-pakisztáni határtérség között. Hetven iszlamista esetében a bűnüldöző szerveknek konkrét adataik vannak arra vonatkozóan, hogy az illetők "félkatonai kiképzésen estek át terrorista táborokban". E hetven személy közül negyvenen közvetlen harctéri tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyekre afganisztáni harcokban tettek szert. Motivációjuk fő tényezője, hogy harcolni akarnak Afganisztánban az amerikaiak és az úgynevezett hitetlenek ellen. A német bűnügyi hatóságoknak 2009 eleje óta összesen 26 militáns iszlamista kiutazását sikerült megakadályozniuk - közölte Ziercke.

Az interjúban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az alkotmánybíróság márciusi döntése nyomán föl kellett függeszteni a lehallgatásokkal nyert távközlési adatok hat hónapon át történő tárolását. Ennek következtében ugyanis "veszedelmes rések támadtak a terrorista veszély elleni küzdelem frontján". A célszemélyek telefonos és internetes kapcsolataira vonatkozó adatok tárolásának megtiltása jelentősen nehezíti a rendőrség munkáját - állította Ziercke. Ez főként olyan esetekre vonatkozik, amikor azt kellene kideríteni, hogyan jöttek létre egy terrorcselekmény elkövetése előtt a végrehajtói struktúrák, ki kivel kommunikált. Annak meghatározásához, hogy ki rejtőzik egy internetes IP-cím mögött, feltétlenül szükségünk van a hozzá tartozó adatokra - állította a BKA elnöke.

Szeptember 11. közelgő évfordulója kapcsán kétségét fejezte ki, hogy az al-Kaida ma képes volna hasonló merényletek elkövetésére. Szerinte Oszama bin-Ladenre és helyettesére, Ajmán az-Zavahirira az utánuk folytatott hajtóvadászat miatt nagy nyomás nehezedik. Ezért alig képesek mozogni a pakisztáni Vazirisztán tartományban található búvóhelyükön kívül.

Ziercke veszedelmesebbnek tartja az al-Kaida Észak-Afrikában, Jemenben, Szaúd-Arábiában, Szomáliában és Irakban tevékenykedő szárnyát. Ezek a terrorista "fiókszervezetek" az adott térségben élő német állampolgárokra is veszélyt jelentenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?