Iszapömlés – a devecseri romatelep felszámolását sürgetik

Devecser |

<p>A vörösiszappal elöntött Devecser romák által lakott Dankó-telepének felszámolását, az ott élő több száz szegény ember lakhatásának sürgős megoldását kérte a Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke a megye és a város vezetőitől, miután egy teherautónyi háztartási kisgépet és pénzadományt vitt segítségül a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak csütörtökön.</p>

A roma vezető - aki a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke is - az MTI tudósítójának a devecseri városháza előtt azt mondta: arra szólította fel a budapesti kerületek cigány kisebbségi önkormányzatainak képviselőit, hogy indítsanak gyűjtést, és ennek keretében ajánlják fel egy vagy több havi tiszteletdíjukat a nincstelenné vált emberek megsegítésére.
Makai István, miután megtekintette a kisváros utcáiban a három és fél héttel ezelőtti pusztítás nyomait, arra kérte Toldi Tamást, Devecser polgármesterét, hogy a kárfelszámolást követő újjáépítés során "különös gonddal" járjanak el a Dankó-telepen élő emberek lakhatásának megoldását illetően. (Azon a területen negyven ház lett lakhatatlan a Torna-patakból az ablakon át bezúduló vörösiszapos víz miatt.)
Megjegyezte, a példa nélküli katasztrófa a legmélyebb nyomorba éppen a legszegényebbeket taszította, ezért olyan összefogásra van szükség, amely során a vályogviskókból emberhez méltó, XXI. századi körülmények közé tudnak kerülni a Dankó-telepiek – tette hozzá.
Makai István úgy fogalmazott: mindenkinek, aki kárt szenvedett, biztosítani kell legalább a katasztrófa előtti életszínvonalat, de - a helybeliek panasza alapján - azt kérte, ne egy újabb cigánytelepre zárják azokat a romákat, akik önhibájukon kívül lettek földönfutóvá.
A fővárosi cigányság nevében Makai István és Molnár Ferenc Caramel énekes, az FCÖ jószolgálati nagykövete vízforralókat, mikrohullámú sütőket, vasalókat és más háztartási gépeket vitt a kolontári és devecseri károsultaknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?