Iránnak állítólag sikerült semlegesítenie a Duqu számítógépes vírust

Teherán |

<p>A iráni nukleáris létesítményeket megtámadó Stuxnet számítógépes vírushoz nagyon hasonló, Duqunak elnevezett rosszindulatú számítógépes program semlegesítésének az ellenszerét dolgozták ki iráni szakemberek - jelentette vasárnap a félhivatalos IRNA hírügynökség.</p>

A Duqu eddig több mint 30 ezer ipari számítógépet támadott meg az ázsiai országban. Golamreza Dzsalali tábornok, az iráni polgári védelem vezetője közölte, hogy a semlegesítésre alkalmas szoftverprogram már készen van, és azt az érintett iráni vállalatok és társaságok rendelkezésére bocsátották.

A kibernetikai védelmi egység éjt nappallá téve dolgozik a vírustámadás elhárításán és a vírus ellenőrzés alá vonásán - fűzte hozzá a tábornok.

Az egyik legnagyobb szoftverbiztonsággal foglalkozó cég, a Symantec október közepén figyelmeztetett a Duqu vírus létére. A vírus célja, hogy ipari ellenőrzőrendszerekről gyűjtsön információkat, amelyek segítségével könnyebbé válik egy későbbi támadás a hálózat ellen. "A Duqu egyes részei szinte teljesen megegyeznek a Stuxnet programjával, de különböző céllal készültek. A Duqu tulajdonképpen az előfutára egy Stuxnet-féle támadásnak" - fejtette ki az internetes biztonsággal és rendszerfelügyelettel foglalkozó Symantec cég egyik szakértője.

Mivel a Stuxnet főként iráni urándúsítókat támadott meg, ezért egyes feltételezések szerint az Egyesült Államok, illetve Izrael állhat a vírus mögött, amelynek alkalmazása a teheráni atomprogram ellen irányul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?