Irán legfőbb nukleáris tárgyalója a héten konzultál az Európai Unióval

Enrique Mora

Irán vezető nukleáris tárgyalója közölte, szerdán Brüsszelben találkozik az Európai Unió (EU) egyik magas rangú megbízottjával, hogy rendezze a nézeteltéréseket az ország nukleáris törekvéseit korlátozó 2015-ös megállapodás helyreállításáról szóló tárgyalások következő fordulója előtt.

Ali Bagheri iráni külügyminiszter-helyettes Twitteren közölte: találkozik Enrique Morával, az unió főtárgyalójával, hogy az év elején Bécsben megkezdett tárgyalásokról egyeztessen vele. A két diplomata két héttel ezelőtt Teheránban már találkozott, de a megbeszéléseken nem születtek konkrét eredmények.

Az EU még nem erősítette meg Bagheri bejelentését.

A megállapodás felújításáról szóló bécsi tárgyalások áprilisban kezdődtek, de megrekedtek, mióta a keményvonalas Ebráhim Raiszi a júniusi választások után hatalomra került Iránban.

A megbeszéléseken patthelyzet alakult ki, mivel sem az EU, sem mások nem tudták elérni, hogy Irán elkötelezze magát a tárgyalóasztalhoz való visszatérés időpontjával kapcsolatban. Emiatt attól lehetett tartani, hogy Teherán esetleg végül kihátrál a tárgyalási folyamatból.

A megállapodást aláíró felek – Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország – szeretnék meggyőzni az Egyesült Államokat arról, hogy térjen vissza a megállapodáshoz, Iránt pedig arról, hogy teljesítse a feltételeket. Az Egyesült Államok és Irán a korábbi tárgyalások során közvetett tárgyalásokat folytatott az osztrák fővárosban, Bécsben – a megállapodásban részt vevő más országok közvetítésével.

A bécsi megállapodás célja az volt, hogy megakadályozza, hogy Irán atombombát építsen, cserébe a szankciók enyhítéséért.

A megállapodás azonban kudarcba fulladt, miután az Egyesült Államok Donald Trump korábbi elnök vezetésével egyoldalúan kivonult belőle, és újra szankciókat vezetett be. Irán azóta folyamatosan igyekszik kibújni a megállapodás feltételei alól, és fokozatosan felmondja kötelezettségvállalásait.

A 2015-ös iráni atomalku felélesztésére irányuló erőfeszítések „kritikus fázisban” vannak, és Teherán indokai a tárgyalások elkerülésére egyre inkább elenyésznek – ezt már Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja mondta hétfőn újságíróknak.

Az amerikai tisztviselő felvetette a további diplomácia lehetőségét, még akkor is, ha az alkut nem sikerül újraéleszteni. Hozzátette Washington egyre jobban aggódik amiatt, hogy Teherán továbbra is késleltetni fogja a tárgyalásokhoz való visszatérést, de kijelentette, hogy más eszközei is vannak arra, hogy megakadályozza Irán atomfegyver kifejlesztését, és szükség esetén ezeket be is fogja vetni.

„Az erőfeszítések kritikus szakaszában vagyunk, hogy lássuk, sikerül-e feléleszteni a JCPOA-t” –  mondta Malley, utalva a hivatalosan Közös Átfogó Cselekvési Tervnek nevezett megállapodásra.

„Több hónapos szünetet tartottunk, és az Irán által megadott hivatalos indokok, hogy miért vagyunk ebben a szünetben, már nagyon fogyatkoznak”.

Malley azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Irán számára is bezárul az ablak (lehetőség) a megállapodás betartásának folytatására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is hajlandó diplomáciát folytatni Iránnal, miközben más lehetőségeket is mérlegel, hogy Teherán ne jusson bombához.

Utalt arra is, hogy milyen gazdasági előnyökkel járhat, ha Irán visszatér a megállapodáshoz, amelynek értelmében Teherán lépéseket tett atomprogramjának korlátozására, cserébe az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ gazdasági szankciói alóli mentesítésért.

Miközben azt mondta, hogy a JCPOA-hoz való „visszatérés ablaka” nem lesz örökké nyitva, mert végül Irán annyira előrehalad nukleáris téren, Malley azt mondta, hogy Washington továbbra is keresni fogja a diplomáciai megállapodásokat Teheránnal.

Hangoztatta, „Nem lehet feléleszteni egy halott testet”. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok még nem jutott el erre a pontra. „Továbbra is a diplomáciára törekszünk, még akkor is, ha más lépéseket teszünk, ha olyan világgal nézünk szembe, amelyben erre szükségünk van”.

Malley nem volt hajlandó leírni ezeket az egyéb lépéseket. Amióta júniusban Bécsben elnapolták a megállapodás felújításáról szóló tárgyalásokat, Washington egyre gyakrabban emlegeti más lehetőségek követését, ami a katonai fellépés lehetőségére utal, bármennyire is távoli.

Malley a múlt hetet azzal töltötte, hogy konzultált az Egyesült Államok öbölmenti és európai partnereivel, amiről úgy nyilatkozott, minden fél erősen előnyben részesíti a diplomáciát, a JCPOA felélesztésére irányuló erőfeszítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?