Irakban lecsap a Delta Force

<div><p>Amerikai különleges egységek kezdtek katonai műveleteket Irakban az Iszlám Állam (IS). A Delta Force elitalakulat katonái már néhány hete elkezdték a felkészülést, írja a CNN-re hivatkozva a <a href="http://nepszava.hu/cikk/1087178-irakban-lecsap-a-delta-force/">Népszava…;

Az expedíciós erő felállítását Ashton Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn a Pentagonban megerősítette. Pentagon-tisztviselők név nélkül a különleges alakulat felkészülésének részleteiről is hajlandók voltak beszélni.

A Delta Force kommandósai a helyükön vannak, és már akcióba is léptek, a különleges egységek az Afganisztánban évek óta bevált módszereket alkalmazzák Irakban és Szíriában. Az első lépés az információgyűjtés, s ha már elegendő hírszerzési értesülést szedtek össze az IS valamelyik rejtekhelyéről vagy központjáról, akkor rajta ütnek a dzsihadistákon. Eddig egy ilyen akciót hoztak nyilvánosságra, 2015 májusában Abu Szajjaf IS-vezetőt kiiktatták, a feleségét foglyul ejtették – jelentette a CNN: Ashton Carter tavaly év végén egy kongresszusi meghallgatáson is jelezte, hogy a különleges erőknek nagyobb szerepet szánnak az IS elleni harcban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?