Interneten fenyegetőztek robbantással zalai diáklányok

Zalaegerszeg |

<p>Közveszéllyel fenyegetés miatt vádemelést javasol a rendőrség két 17 éves zalai diáklány ellen, akik egy internetes közösségi oldalon arról írtak, hogy falunapon fognak robbantani - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.</p>

 

A gyanú szerint tavaly augusztusban a két diáklány egy népszerű internetes közösségi oldal nyílt fórumán arról írt, hogy a közelgő nagypáli falunapi rendezvényen robbantani fog. A két diák azt is megfogalmazta, hogy a programon jelen lévő emberek "könyörögni fognak az életükért".    A lányok a nyomozóknak azzal magyarázták tettüket, hogy ők ezt a szóhasználatot nem a hétköznapi értelemben gondolták, egyszerű "szarkasztikus humornak, illetve tinédzser szlengnek" nevezték azt a bejegyzést, amelyet megosztottak. A gyanúsítottak azt is elmondták, hogy soha nem bántottak senkit, és ezt nem is tervezték.    A zalaegerszegi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanúja miatt D. T. és V. C. ügyében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?