Interjút adott az Anonymous hackerhálózat olasz vezetője

Róma |

<p>Nagyvállalatok biztonsági informatikusa volt az Anonymous nemzetközi hackerhálózat olasz vezetője, aki márciusban kétszer is betört a Vatikán számítógépes rendszerébe - derült ki az Il Venerdi olasz lapnak adott interjúból.</p>

Az illető öltönyben ment az interjúra és leginkább menedzserhez hasonlított - írja az Il Venerdi, a La Repubblica napilap pénteki melléklete, amelynek sikerült megszólaltatnia az egész világon körözött hálózat egyik vezetőjét. A férfi elmondása szerint a szervezet nemzetközi irányításában is részt vesz.     A találkozó helyszíne egy dél-olasz kisváros volt. Az interjúalany életkorát és interneten használt nickname fedőnevét sem árulta el. Elmondta, saját édesanyja és barátnője sem tudja, hogy ő az Anonymous tagja.

Azt nem titkolta, hogy a múltban több nagy olasz állami és magánvállalat informatikusaként dolgozott, mégpedig a biztonsági szektorban. A hackerszervezet kereste meg és azért csatlakozott, mivel "az állam mindent eltitkol".

Az Anonymous olasz csoportja márciusban órákra befagyasztotta a Vatikán hivatalos honlapját és betört a Vatikáni Rádió rendszerébe is, ahonnan ellopta és nyilvánosságra hozta a rádió munkatársainak személyes információit. Ez volt az első alkalom, hogy hackereknek sikerült behatolni a világ egyik legbiztonságosabb rendszerének tartott vatikáni szerverekbe.

Az olasz hackerek az idén bejutottak a Trenitalia olasz vasutak, az Enel energiaszolgáltató, az Equitalia adóhivatal informatikai rendszerébe is, de "a legnagyobb fogás az olasz rendőrség hálózata volt" - mondta az illető.      
Bejelentette, hogy a következő hetekben "újabb nagy célpont" támadására készülnek. Magáról annyit mondott, hogy saját számítógépét biztonságosnak tartja, de nem létezik bevehetetlen rendszer. Mobiltelefonja a lehető legegyszerűbb és nem saját nevére vette. Szabadidejében a Carmina Buranát és a Pink Floyd együttest hallgatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?