Indiában hal meg a legtöbb újszülött a világon

Újdelhi |

<p>Abszolút számokat tekintve Indiában, arányaiban pedig Fekete-Afrikában hal meg a legtöbb újszülött a világrajövetele utáni első 24 órában: a szubkontinensen évente csaknem 310 ezer baba nem éli túl az első napot - közölte kedden a Save the Children nevű szervezet.</p>

 

Indiában emellett az anyák helyzete sem mondható jónak: évente 56 ezer nő hal meg a szüléssel összefüggő okok miatt. Ennél a világ egyik országából sem jelentettek nagyobb számot.    A szervezet szerint világszerte minden évben egymillió újszülött hal meg élete első napján, további kétmillió nem éri meg a három hónapot. Ami az anyákat illeti, évente 287 ezer nő hal meg a szülés szövődményei miatt a világon.     A Save the Children rámutatott, hogy Indiában lenyűgöző a gazdasági fejlődés, de a javak elosztásában nagy az egyenlőtlenség. Összehasonlításképpen rávilágított arra, hogy az Indiánál népesebb Kínában évente "csak" 50 ezer újszülött hal meg élete első 24 órájában. Indiában - százalékos arányt tekintve - a szomszédos országokhoz képest is rossz a helyzet.    Az ezer élve születésre vetített halálozási rátát tekintve Fekete-Afrikában a legrosszabbak az újszülöttek kilátásai. Szomáliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Maliban, Sierra Leonéban, a Közép-afrikai Köztársaságban a legmagasabb az életük első napján elhunyt gyerekek aránya. A Szaharától délre csak a nők fele részesül szakszerű ellátásban, tízezer emberre 11 orvos, nővér és bába jut. Ez messze alatta marad a 23-nak, amely az alapvető ellátás biztosításához szükséges - taglalta jelentésében a Save the Children.        Aggasztó a helyzet Dél-Ázsiában is. A világnak azon a részén a bolygó lakosságának 24 százaléka él, ugyanakkor abból az egymillió újszülöttből, aki nem éli túl első napját, 420 ezer - azaz mintegy 40 százalék - születik Dél-Ázsiában.    Az újszülött-halálozások mintegy kétharmada mindössze 10 országból adódik össze: Indiából, Nigériából, Pakisztánból, Kínából, Kongóból, Etiópiából, Bangladesből, Indonéziából, Afganisztánból és Tanzániából.    Az újszülöttek korai halálát a gyerekek alacsony születési súlya, a rossz higiéniás körülmények, az anyák alultápláltsága, az orvosi ellátás hiánya okozza. Részint ezen okok vezetnek az anyák halálához is. A Save the Children szerint négy eszközzel - az anyáknak beadott kortikoid-injekcióval, a babáknak adott, a szepszis és a tüdőgyulladás ellen védő antibiotikumos oltással, a fertőzések elkerülését szolgáló klórhexidin használatával és az újraélesztést szolgáló felszereléssel - sok halálesetnek elejét lehetne venni.    A szervezet jelentéséből kiderült, hogy Luxemburgban hal meg a legkevesebb gyerek élete első 24 órájában, évente kevesebb, mint öt. A Save the Children adatai szerint Magyarországon - a többi európai uniós országhoz hasonlóan - ezerből egy gyermek nem éli túl első napját, ez évente 130 újszülött-halálozást jelent.    A szervezet összefoglalója szerint Finnországban a legjobb anyának lenni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?