Holnap MSZP - SZDSZ tárgyalás

Budapest |

<p>Kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ holnapi egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd - mondták el politikusok. Az előzetes nyilatkozatokból az látszik, hogy mindkét pártnak jó, ha van még ideje.</p>

 Az MTI úgy tudja, az MSZP országos elnökségének tegnap éjszakai ülésén a párt vezetése és a miniszterelnök kompromisszumot kötött. A szocialisták - ahogy a miniszterelnök javasolta - kongresszust tartanak, ám annak lehetséges időpontját nem rögzítették le szeptember 27-ére, hanem kitolták október 11-ig. Egyes források szerint a kongresszus időpontjának "lebegtetése" arra jó, hogy októberre már látszani fog, van-e esély a kisebbségi kormány adójavaslatinak elfogadására.
Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő továbbra is a szakértői kormány létrehozását szorgalmazta, és hangsúlyozta, hogy a Megegyezés című programot az SZDSZ nem tudja támogatni, mert az "pótcselekvés, a lassú agónia politikai programja". Horn Gábor liberális ügyvivő arról beszélt, hogy az SZDSZ sohasem mondta, hogy nem akar tartalmi kérdésekről tárgyalni, hiszen tartalmi, szakmai problémákról bárkivel hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, de a "Megegyezés" programot ő is elutasította.
Az MTI információi szerint az MSZP tárgyalódelegációja - amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök vezet, és tagja Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke, illetve Szekeres Imre és Juhász Ferenc elnökhelyettes - elsősorban a kormány által ma elfogadott középtávú munkatervet viszi magával az egyeztetésre. A távirati iroda úgy tudja, hogy az SZDSZ részéről Fodor Gábor pártelnök mellett várhatóan Kóka János frakcióvezető, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő vesz részt a tárgyaláson. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?