Hókáosz Nyugat-Európában

London/Párizs/Berlin/Firenze |

<p>Teljes káoszba döntötte Nagy-Britanniát szombaton a néhány nap szünet után évtizedek óta nem tapasztalt havazásokkal, kemény fagyokkal visszatért sarkvidéki tél. Az időjárás miatt le kellett zárni a legnagyobb brit repülőtereket, amelyeken számos budapesti járatot is töröltek.</p>

Szombat reggel mínusz 12-18 fok közötti hőmérsékleti mélypontokat mértek országszerte, és napközben sem volt melegebb mínusz 5-8 foknál, vagyis jelenleg 10-12 fokkal hidegebb van Nagy-Britanniában az ilyenkor szokásosnál. A brit meteorológia szombaton ismertetett előzetes adatai szerint száz éve nem volt olyan hideg a brit december, mint az idei - jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója.
Szombaton szinte egész nap sűrűn havazott a legtöbb országrészben. A legnagyobb hóvihar a déli térségeket érte el, beleértve Londont, ahol hosszú ideje nem tapasztalt, kitartó havazás volt. A brit fővárost szombat estére 25 centiméteres összefüggő hótakaró borította be.
A Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül csaknem egész nap zárva volt Gatwick, amely este ugyan megnyílt, ám szinte ezzel egy időben be kellett zárni Heathrow-t és Lutont. Mindhárom repülőtérről közlekednek járatok Budapestre, és ezek közül szombaton többet is törölni kellett. Törölték a British Airways Heathrow és Ferihegy közötti délutáni, illetve esti járatait, valamint az easyJet és a Wizz Air egy-egy lutoni járatát is. Gatwick és Budapest között a Malév és az easyJet közlekedtet járatokat; ezek közül szombaton az easyJet ferihegyi járatát törölték. A repülőterekről kétmillióan utaztak volna napsütötte üdülőhelyekre.
Nem volt jobb a helyzet a közúti közlekedésben sem. Országszerte utak százait zárták le a hó és a jegesedés miatt. Manchester közelében, az M6-os autópályán autósok ezrei töltötték járműveikben a szombatra virradó sarkvidéki éjszakát a kialakult hatalmas torlódás miatt.
A havazás milliók utazási terveit döntötte romba, ugyanis a britek hagyományosan ezen a karácsony előtti hétvégén kelnek útra tömegével, hogy meglátogassák szeretteiket. Normális körülmények között e hétvégén hozzávetőleg 18 millió jármű közlekedne a brit utakon.
A futballrajongók tízezreinek is csalódniuk kellett: a behavazott pályák és a stadionokhoz vezető utak lezárása miatt a Premier League - az angol felső osztály - szombatra és vasárnapra tervezett több mérkőzését elhalasztották. Így már a kezdés előtt lefújták a legnagyobb érdeklődéssel várt meccset, a Chelsea és a Manchester United vasárnapi londoni összecsapását is.
Franciaországban az északi és a nyugati vidéken okozott komoly fennakadásokat az országúti közlekedésben a sűrű havazás és a hideg. A nehéz gépjárművek közlekedését az ország több térségében megtiltották. Párizs legfontosabb repülőterén, a Roissy-Charles de Gaulle-on a járatok több mint a fele 40-50 percet késett.
Olaszországban főként Toszkánában okozott komoly gondokat a havazás, és nem csak az országutakon, hanem a vasúti közlekedésben és a repülőtereken is. Firenzében a Santa Maria Novella pályaudvarról péntek este nem tudtak elindulni a Rómába és Milánóba tartó gyorsvonatok, ezért körülbelül ötezer ember kényszerült az éjszakát egy közeli konferenciaközpontban tölteni. Szokatlan módon Nápolyban és Capri szigetén is lehullott pár hópehely.
Németország közútjain és repülőterein is komoly gondokat okozott a sűrű havazás és a jeges, csúszós utak. A frankfurti repülőtéren a déli órákig 172 járatot töröltek, emiatt több ezer utas rekedt a várócsarnokokban. Sokan közülük már péntek óta a legnagyobb német légikikötőben vesztegelnek, részben azért, mert célállomásuk nem tud járatokat fogadni - jelentette Dorogman László, az MTI tudósítója.
A repülőtér utaskezelő kapuinál több száz fős sorok alakultak ki, ami erősen megviselte némely utazó idegeit. Dulakodás is kitört, és rendőröknek kellett beavatkozniuk a kedélyek lecsillapítása végett. A Lufthansa légitársaság ezután angyalnak öltözött munkatársakat küldött a szóban forgó csarnokba, hogy segítsen megnyugtatni a több órás várakozás következtében pattanásig feszült idegeket.
Más északnyugat-európai repülőterekhez hasonlóan a brüsszeli és az amszterdami is csak fennakadásokkal működött, bár részben azért kellett törölni járatokat, mert a célállomás nem volt fogadóképes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?