<p>Hillary Clinton arra figyelmeztette kedden Phenjant, hogy egy esetleges rakétakísérlet nem használna az észak-koreai-amerikai kapcsolatok fejlődésének.</p>
Hillary Clinton szerint haszontalan lenne az észak-koreai rakétakísérlet
Első külügyminiszteri látogatásán, Nakaszone Hirofumi japán külügyminiszterrel folytatott tokiói megbeszélése után Clinton úgy nyilatkozott, hogy "nagyon haszontalan" lenne, ha Észak-Korea végrehajtaná a beharangozott rakétakísérletet. Ez nem járulna hozzá a két ország kapcsolatainak fejlődéséhez - mondta az amerikai külügyminiszter.
Phenjan hétfőn cáfolta azokat a washingtoni és szöuli híreket, amelyek szerint nagy hatótávolságú rakétával fog végrehajtani kísérletet. Közölte, hogy űrkutatási fejlesztési munkálatok zajlanak, s nem rakétakísérlet van készülőben.
Az Egyesült Államok elkötelezett Észak-Korea atomfegyvermentessé tétele mellett - mondta Clinton, és Phenjan együttműködése esetére kilátásba helyezte az amerikai-észak-koreai kapcsolatok normalizálását, békeszerződés lehetőségét az egymással 1953 óta a fegyverszünet állapotában lévő két Korea között és segélyeket Észak-Koreának.
Az amerikai külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy továbbra is nyomást gyakorol Észak-Koreára annak érdekében, hogy Phenjan rendezze az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok státusát. Clinton a tokiói amerikai nagykövetségen találkozik néhányuk családjával.
Megerősítette azt is, hogy elkötelezett térségbeli szövetségesei, így Japán és Dél-Korea biztonsága mellett, a szigetországgal való szövetség pedig egyik sarokköve az amerikai kormány külpolitikájának. Japán kollégájával aláírták azt az egyezményt, amely 20 ezerről 12 ezerre csökkenti az Okinaván állomásozó amerikai katonák számát. Az Okinaváról kivonandó nyolcezer katonáját a Mariana-szigetekhez tartozó Guamon található támaszpontjára helyezi át az Egyesült Államok. Az összesen ötvenezer, Japánban állomásozó amerikai katona jelenléte feszültség forrása a két ország kapcsolatában, a csökkentés előkészítése évek óta zajlott.
Clinton a japán fővárosban kezdte meg első külföldi útját, amelyet az új amerikai kormány külügyminisztereként tesz. Ezután Indonéziába, Dél-Koreába és Kínába látogat. A korábbi amerikai külügyminiszterek inkább Európával, vagy a Közel-Kelettel kezdtek, ám az új amerikai kormányzat jelezni kívánja, hogy Ázsiának kiemelt jelentőséget tulajdonít, miközben Washington Ázsia-politikájában nem várhatók nagy változások.
"Fontos jelezni, hogy szélesebb és mélyebb kapcsolatokat kívánunk nem csak azokkal az országokkal, amelyeket meglátogatok, de más ázsiai és csendes-óceáni nemzetekkel is" - mondta Clinton még elutazása előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.