Hazaszállították az Irakban lelőtt zalai férfi holttestét (frissítve)

Nagyrada |

<p>Hazaszállították szombatra virradóra annak a nagyradai férfinak a holttestét, akit két hete egy amerikai katona lőtt le Irakban - tájékoztatta az MTI-t szombaton Nagyrada körjegyzője.</p>

László Árpád körjegyző a családtól származó információ alapján úgy tudja, hogy az elhunytat egyelőre nem egykori lakóhelyére, hanem Nagykanizsára vitték.

Held Andrea, a férfinak munkát adó TOIFOR Csoport marketingvezetője az MTI-nek szombaton annyit mondott: a közvetlen családtagokkal egyetértésben sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a hírt.

Az MTI más forrásból úgy értesült: a 36 évesen elhunyt áldozatot légi úton először egy Németországban lévő amerikai katonai bázisra szállították, ahonnan közúton hozták Nagykanizsára. Temetése várhatóan a jövő héten lesz Nagyradán.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője szombaton az MTI-nek azt mondta: az Egyesült Államok hatóságaitól továbbra sem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, miként halt meg a magyar férfi, aki gépkocsi-vezetőként dolgozott Irakban. A Külügyminisztérium már többször sürgette, hogy az Egyesült Államok soron kívül, hivatalosan is erősítse meg a hírt, miszerint az egyik iraki amerikai támaszponton életét vesztette egy magyar állampolgár.

Az emlékeztető, amelyet Bogdán Tibor halála ügyében a konzuli főosztály vezetője kedden adott át a budapesti amerikai nagykövetség vezető konzuljának, sürgette a halálhír megerősítését, továbbá azt, hogy a washingtoni kormányzat adjon részletes tájékoztatást a körülményekről - írta akkori közleményében Szelestey Lajos. Az átadott emlékeztető összhangban áll azzal a szóbeli jegyzékkel, amelyet az ammani magyar nagykövetség korábban az ottani amerikai képviseletnek juttatott el.

A nagyradai Bogdán Tibort, aki teherautó-vezetőként a TOIFOR alkalmazásában állt, március 26-án fejbe lőtték Tádzsiban, Bagdad külvárosában, az amerikai támaszponton. Mint Held Andrea e hétfőn az MTI-nek elmondta, a férfit munkavégzés közben, a táborban érte a halálos lövés. A feltételezett tettest az eset napján őrizetbe is vették.

Az amerikai erők hétfőn közölték, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó múlt hónapban történt lelövése miatt. Az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy az alvállalkozó magyar volt.

A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - állt az amerikai erők jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit, nem közölte az áldozat nevét. A francia hírügynökség jelentése szerint a vádemelésről szóló amerikai közlemény magyar állampolgárként határozta meg az áldozatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?