<p>A venezuelai kormány közlése szerint 35 fegyenc halt meg gyógyszer-túladagolásban az ország nyugati részén, Lara államban lévő David Viloria börtönben, és további húszan kómában vannak.</p>
Háromtucatnyian haltak meg gyógyszer-túladagolásban
Az eset a hét elején történt, és azóta ellentmondásos hírek érkeztek részben a hatóságoktól, részben pedig a halottak hozzátartozóitól arról, hogy hányan haltak meg a tömeges gyógyszermérgezésben. A legutóbbi, rendőrségre hivatkozó szerdai jelentések legkevesebb 17 halottról szóltak.
A venezuelai kormány pénteken közölte, hogy 35 fegyenc halt meg, és 20-an kómában vannak, kórházban ápolják őket. A tájékoztatás szerint a bajok hétfőn kezdődtek, amikor a foglyok éhségsztrájkot kezdtek, tiltakozva az embertelen bánásmód és jogaik megsértése miatt. Egyesek közülük lázongani kezdtek, behatoltak a börtön gyengélkedőjébe, és különféle gyógyszereket nyeltek le. Tiszta alkoholt kevertek cukorbetegség, epilepszia és magas vérnyomás elleni orvosságokkal.
William Ojeda kormánypárti parlament képviselő a börtönben tett látogatása után azt mondta, hogy a meghalt fegyencek többsége drogfüggő volt, és elvonási tüneteik voltak. Jogvédők hitetlenkedve fogadták a történtekről szóló hivatalos tájékoztatást, kételkednek ugyanis abban, hogy a foglyok magukat mérgezték volna meg tiltakozva a börtönállapotok ellen.
Az esettel összefüggésben őrizetbe vették Julio Cesar Perez börtönigazgatót. Az erőszakos cselekmények tekintetében a venezuelai börtönök a világon a legveszélyesebbek közé tartoznak. Az idei év első felében 150 fegyencet öltek meg.
Augusztusban a venezuelai börtönállapotokat figyelő szervezet közölte, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága 190 százalékos, az elítélteket egészségtelen körülmények között tartják fogva, gyakoriak az erőszakcselekmények. Június végéig bezárólag a harmincmilliós Venezuelában mintegy 55 ezren raboskodtak börtönökben, miközben elvileg összesen 19 ezer fegyencnek van hely bennük. A David Viloria börtönt 850 elítélt befogadására tervezték, miközben háromezren raboskodnak falai között.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.