Három robbantás Damaszkuszban, több mint 60 halott

Damaszkusz |

<p>Több mint hatvan ember meghalt és százan megsebesültek három robbantásos merényletben a szíriai főváros, Damaszkusz egyik, főként síiták lakta külvárosi negyedében - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. A hírt más forrás is megerősítette.</p>

 A szíriai állami média szerint a Damaszkusz déli Szajjida Zainab külvárosi negyedének mecsetében lévő síita szenthelynél, Mohamed próféta egyik unokájának mauzóleumánál a terroristák egy gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak működésbe, majd amikor a mentők a helyszínre érkeztek két öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát a sebesülteken segíteni igyekvő tömegben.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) figyelmeztetett, hogy a halálos áldozatok száma nőhet, mert sok sebesültnek súlyos az állapota. A halottak között az OSDH szerint 25 síita harcos van.

Egy internetes közlés szerint a merénylők az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet emberei voltak.

A mauzóleum fontos zarándokhely a síiták számára, ugyanakkor a szélsőséges szunniták eretnekségnek tartják, és elutasítják a síita emlékhelyeket. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és más szélsőséges iszlamista csoportok ahol tudják, rombolják az ideológiájukkal ellenkező műemlékeket. 

A Szajjida Zainabban lévő szentélynél az utóbbi években többször is követtek már el robbantásos merényleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?