Harminc év börtönt kapott a floridai mecsetgyújtogató

Washington |

<p>Harminc évig tartó börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki tavaly ősszel Floridában felgyújtott egy mecsetet.&nbsp;</p>

Az elkövető, a 32 éves Joseph Schreiber elismerte a bűncselekményt, és nem vitatta a súlyosságát. Írásos nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy tettét nem gyűlölet motiválta, hanem aggodalom. Felszólította az amerikai muzulmán közösségeket, hogy "békéljenek meg Amerikával, békéljenek meg Izraellel, és hagyjanak fel a támadásokkal".

A gyújtogatásnak nem volt áldozata, sérülés sem történt.

Schreiber 2016. szeptember 11-én, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások tizenötödik évfordulóján gyújtotta fel a floridai Fort Pierce Iszlám Központját, amelyben mecset is található. Ha ritkán is, de ebbe a mecsetbe járt Omar Mateen, az orlandói melegbárban elkövetett tömegmészárlás elkövetője is, aki 49 embert ölt meg és 53-at megsebesített.

Vádbeszédében Steve Gosnell ügyész hangsúlyozta: a vádlott bevallotta a nyomozóknak, hogy azért gyújtotta fel az Iszlám Központot, mert szerinte "a muszlimok megpróbálnak beférkőzni a kormányunkba", és mert "az iszlám tanításait teljes mértékben jogelleneseknek kellene nyilvánítani". Schreiber még a gyújtogatás előtt az egyik közösségi oldalon azt írta, hogy "az iszlám teljes egészében radikális", és minden muszlimot terroristaként és bűnözőként kellene kezelni.

 Schreiber korábban már kétszer volt börtönben lopásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?